24. Fejezet: "Köszönöm"

A kanapén ülve törölgettem barátom felrepedezett ajkait, amikből szivárgott a vér. Hideg vízbe mártottam a kendőt és újra ajkaihoz érintettem, felszisszent.

 - Annyira csak nem fáj – ráztam meg a fejemet hitetlenkedve. Shawn csak elmosolyodott és lilás árnyalatba burkolózott orrához kapott.

 - Remélem nem tört el – sziszegte óvatosan tapogatva az említett testrészét. – Nem akarok krumpli orral tovább élni – nyafogta. Mikor kissé nagyobbra nyitotta a száját újra megeredt a vére, na igen két nap alatt két ütést is bezsebelt, nem semmi teljesítmény. – Komolyan miért mindig az ajkamat? Megértem, hogy szép, de… au – kiáltott fel és vádlón nézett rám. Vigyorogva fertőtlenítettem le a sebet és ölébe elhelyezkedve néztem körül a szobában.

Luke sehol, Bella zokog miközben bátyám próbálja nyugtatgatni. Szörnyű egy látvány, hogy mindkét testvérem szomorú méghozzá a szerelem nevű nyavalya miatt. Egy gyors csókot nyomtam Shawn ajkaira, majd nővérem kezét megragadva vonszoltam fel a lépcsőn, Molly meglátva, hogy mire készülök utánam vetette magát, lent hagyva a fiúkat.

Belöktem görnyedt nővéremet a szobámba és az ágyra ültetve kezdtem kissé világosabbá varázsolni a gyönyörű szobát. Elhúztam a függönyöket, mire mindketten felvisítottak. Megráztam a fejemet és a szöszi mellé elhelyezkedve vártam, hogy kibökjön végre valamit rózsaszín ajkai közül. Molly a térdeire támaszkodva meresztett rá kiskutya szemeket.

 - N-ne nézetek m-már! – fordult el durcásan. Pontosan tudtam, hogy mit érez, de ebben az esetben akaratlanul is, de Luke-nak adtam igazat.

 - Bella mi történt? – simítottam meg a haját. Zokogva borult az ölembe és mesélte el az egész szituációt. Innen nézve, viszont mindketten vétkesek voltak az ügyben. Luke-nak kötelessége lett volna valami jelet adni arra, hogy szereti a nővéremet, de nem tett semmit. Bella sajnos ezt félreértelmezte és innen származott a galiba. Lefeküdt, vagyis csak készült lefeküdni egy sráccal.

Tenyereimbe temettem az arcomat, mikor lentről egy hatalmas ajtó csapás jelentette azt, hogy a mi kis dühödt bikánk hazaérkezett. A falépcső nyikorgott magabiztos léptei alatt, egyre csak közeledett, mikor Molly kezét megragadva a fürdőbe húztam őt. Pont jókor zártam be, mert a szobám ajtaja kitárult.

Megfagyott a levegő, éreztem a feszültség keserű ízét a számba. Bella újra felzokogott és valamiről motyorászni kezdett, de sajnos nem értettem semmit belőle.

 - Miért hallgatózol? – suttogta Molly ijedt fekete szemeivel az arcomat pásztázva.

 - Érdekel mi fog történni, téged ne… - de nem tudtam befejezni, mert már mellettem állva tapasztotta fülét az ajtóra. Kuncogva követtem a példáját, szerencsére kissé hangosabban folytatták a társalgást. 

 - Figyelj Bells – Luke hangja selymes volt és lágy, az előző él elveszett már belőle, megint az a fiú volt, akibe 12 évesen halálosan beleszerettem, vagyis a második bátyám. – Kicsit szemét voltam, de ez nem mentség arra, amit tettél – kis hatásszünet. -, jó kimondom, sajnálom nem kellett volna kiabálnom veled…

Megforgattam a szemeimet, mert suttogóra vették a formát. Molly szitkozódva tapadt még jobban az ajtóra. Szemei felcsillantak és az ajtóra mutatott.

 - Szeretlek és vegyük ezt a dolgot egy akadálynak, rendben? – hangja nagyon halk volt, de még hallani lehetett az ajtón keresztül is.

 - Köszönöm – mondta nővérem és valami felborulhatott, mert hatalmas csörömpölés zajára lettünk figyelmesek.

Molly értetlen tekintettel meredt rám én sem voltam másképp. Hirtelen nyögések hangjai csapták meg a fülünket és undorodva hátráltunk.

 - Ugye nem? – küzdöttem előkívánkozó röhögőgörcsöm ellen. Egy újabb kéjes nyögés.

 - De – kacagott fel mellettem Molly és a WC ülőkén nevetett tovább, én sem bírtam sokáig így egy hangos röhögés szakadt fel belőlem. A földön fetrengve nevettünk és most talán újra felhőtlenül boldog voltam. – Nem akartam elmondani, de tegnap este rátok nyitottam, bár ne tettem volna – fogta meg a hasát, szemeinkből már könnyek folytak. Röhögésünk kegyetlen röfögéssé alakult át és már mindenünk fájt, de egyszerűen nem tudtunk leállni. Az ajtó hirtelen kitárult és zilált hajú Luke és a piruló Bella tekintett ránk kissé mérgesen.

Érdekes látványt nyújthatott két lány, akik a földön fetrengve kínlódtak egy végeláthatatlan röhögésben. Bosszúsan becsapták mögöttünk az ajtót, ami még inkább kacagásra késztetett minket. A falnak támaszkodva vettünk mély levegőt.

Barátnőm rám kapta a tekintetét és gonosz mosollyal az arcán kezdte ecsetelni, hogy mikor is nyitotta ránk az ajtót. Rávetettem magamat, de ő csak nem akarta befogni a száját, így egy fajta birkózásba kezdtünk. Egymást taszigálva küzdöttünk, mikor az ajtó újra kitárult és fivérem és barátom meresztgette ránk szemeit.

 - Oké én nem akarom tudni, hogy most mi is történik köztetek – hátrált ki Shawn. Dave sem tett másként.

A nap további része a szedelőzködéssel töltöttük. A fürdőszobában álltam hatalmas mosollyal a képemen, a mai nap csodásan alakult eddig. Bells és Luke szerencsére kibékültek, bár a szemüveges fiú még mindig tart egy kis távolságot. Mollyval minden a régi és ez barátommal sincs másképp. Telefonom hirtelen megszólalt és anya képe villogott idegesítően a képernyőn.

 - Szia, anya! – köszöntem bele boldogan. Be kellett vallanom azért egy kicsit hiányzott. Megkönnyebbülten felsóhajtott és halkan szólt bele.

 - Szia, Kicsim! Hogy vagytok? Történt valami érdekes? Bella hangja kissé rekedtes volt – motyogta. Megmerevedtem és valami jó válaszon járt az agyam. Csak nem mondhatom azt, hogy: „Jól vagyunk és nem történt semmi érdekes azon kívül, hogy Shawnt kétszer is agyonverték. Bella megcsalta Luke-ot – akivel, igen járnak – azon kívül Molly és Dave is szakított és ők is jártak, nem szuper? Látod nem történt semmi.” Az igazság kétségkívül ez volt, de nem akartam anyura szívbajt hozni, így angyali hanggal szóltam a telefonba.

 - Velünk minden rendben, éppen készülődünk. Bella leesett a lépcsőről és sírt ezért volt olyan rekedt a hangja – ötlött eszembe a tökéletes ötlet.

 - Igen? Hát rendben – adta fel. Persze azonnal rájött arra, hogy hazudok, de nem tette szóvá. – Luke és Molly, hogy van? – terelte el a témát.

 - Jól.

 - Látom, nem vagy egy beszédes kedvedben – fűzte hozzá gúnyosan. – Na, mindegy akkor további szép napot. Szeretlek, Shelly.

 - Én is téged, anya – és bontottam a vonalat.

A falnak támaszkodva néztem a tükörképemre. Kivételesen egy kiegyensúlyozott, boldog lány nézett vissza rám. Nem gondoltam volna, nyár elején, hogy ilyen is megtörténhet velem, hisz akkor még úgy gondoltam Jacques a tökéletes fiú számomra, már kezdem kapizsgálni, hogy ez nem egészen igaz. Imádtam a szőke srácot, de valamiért, ami Shawn és köztem van az egészen más, mint az eddigi. Mintha egy eddig keresett részemet találtam volna meg, észre sem vettem, hogy hiányzott belőlem valami, amikor nagyon is.

Mosolyogva dőltem a tükörnek.

 - Köszönöm – suttogtam halkan. Nem tudom, hogy kinek szántam a mondandómat vagy, hogy egyáltalán mit köszöntem, csupán kikívánkozott belőlem. 

Kérlek írd le a véleményedet!