2016. február 5., péntek

10. Fejezet: Fergeteges éjszaka



Kezét felém nyújtotta, mire pirulva helyeztem bele a tenyeremet. Bőrének érdes tapintása ellenére, mennyekbe repített gyengéd fogása. Mintha ajkaink tapadtak volna össze. Hüvelykujjával lágy köröket masszírozott remegő tenyerembe, nem hittem el, hogy kézen fogva sétálok vele Menton kivilágított utcáin.
A lámpák narancssárgás fénye megtört gyönyörű arcán ezzel elém vetve tökéletes sziluettjét. Állának éles és járomcsontjának tökéletes íve kissé kiugrott fehér bőréből, mégis erős vonásaival egyáltalán nem tűnt puhánynak, sőt. Hatalmas tenyerébe tökéletesen passzolt az enyém, nem fedte be teljesen - mint azt Jacques-nál is tapasztaltam -, inkább csak körülölelte. Fehér ingje lazán lógott testén, míg gombjait egészen nyaka ívéig begombolta, nadrágja kissé hozzászorult a lábához ezzel kiemelve izmos vádliját. Nem is vettem észre, hogy rajta legeltetem a szemeimet, nem jött szóba más, nem érdekelt a sok félmeztelen fiú, aki elhaladt mellettünk, figyelmemet csakis a mellettem sétáló fiúnak szenteltem. Tekintetét rám kapta és egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg, nem egy egyszerű „meghódítalak” félmosoly volt, sokkal inkább egy szívből jövő gesztus.
A pislákoló lámpák fényei betarkították a kátyús beton felszínét, színesen festett, így az esti órákban. Fák és az emberek sziluettjei vetődtek, az amúgy egyszerű szürke felületre. Egy étterem előtt megállva maga elé engedve foglaltunk asztalt. Lehet, hogy csak én voltam így vele, de éreztem a lassan leereszkedő kínos csend előjeleit.
 - Öhm igazán szép hely – néztem szét a rusztikusan bútorozott étteremben. Egy pavilonnak is megfelelt, persze nagy méretben. Az egész szerkezet sötét fából készült, a tövénél szőlő és egyéb nyári virág kúszott fel az épületre. Sok asztal helyezkedett el és nagy meglepetésemre tele volt az egész.
 - Nem rég találtam rá, csak úgy ballagtam… muszáj, volt elhozzalak ide – csúszott ki a száján. Tekintetemet elkaptam róla és az egyik virágot kezdtem szugerálni. Mély lélegzetet vettem és rámosolyogtam a nőre, aki kihozta az étlapokat.
 - Mikor találtál rá? – vetettem fel egy témát. Végül elég jól belemerültünk a beszélgetésbe. – És mesélj magadról, hogy megy a tanulás? – kérdeztem mikor felvettük a rendelést, a pincérnő nem maradt sokáig.
 - Nem is tudom, normálisan. Kíváncsi vagyok, hogy milyen is lesz az egyetem – itta ki az utolsó csepp vizet is a poharából.
 - Várj, te még gimis vagy? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
 - Aha… nem tudtad? Miután elköltöztünk Franciaországból, Kanadában egy évet újra kellett ismételnem. Először ideges voltam, de rájöttem, hogy nem volt fölösleges. Megkellet szoknom, hogy másik országban vagyunk, és angolul kell tanulnom a megszokott francia helyett. Először nehéz volt, de lassan hozzászoktam és a többiek is kedvesek voltak, így a beilleszkedéssel nem volt gondom – vont vállat hanyagul. Olyan másnak tűnt, nem az a srác, akit Dave mellett láthattam nap, mint nap. Szavait meggondolva ejtette ki a száján, és komolynak tűnt, mégis elejtett néhány viccet beszélgetés közben.
 - Nem féltél? Vagyis hát azért mégis egy óceán fog elválasztani az otthonodtól – dőltem előre érdeklődve.
 - Szerintem mindenki félt volna helyemben. Rettegtem attól, hogy milyenek lesznek a gyerekek, féltem attól, hogy kirekesztenek, de szerencsére kellemesen csalódtam bennük. És veled mi van? – nézett rám érdeklődve.
 - Semmi érdekes, viszonylag egyhangúan tengettem a napjaimat. Felkelek, iskola, Jacques, tanulok, alszom… nagyjából ebből állt az elmúlt négy évem. Azért a tied egy kicsit érdekesebb volt – igazítottam meg a ruhámat. Hirtelen mindketten elhallgattunk, az ajkamat rágva vártam, hogy megérkezzen az pincérnő, Shawn tekintete engem pásztázott. Mindent felmért az arcomon, pirulva hajtottam le a fejemet. Az asztal alatt tördeltem az ujjaimat és valami frappáns téma után keresgéltem. – És a lányok terén, hogy állsz? – Shawnt láthatólag meglepte a kérdésem, mert kitágult szemekkel meredt rám. Jó lehet, tényleg nem a legjobb téma egy randin, de már így is szúrta az oldalamat a kíváncsiság.
 - Öhm… - nevetett fel zavartan hajába vezetve ujjait. -, hát nem tudom, erre most mit mondjak. Volt egy csaj, akit kifejezetten szerettem, két éven át jártunk – hangjából sütött a közöny, nem bírtam felfogni, hogy ennyi ismertség után ilyen könnyen kezelte a témát. Lehet, hogy talán én is hasonlóan fogok majd vélekedni Jacques-ról?
Végül elterelődött a téma és elég sokat nevettem a viccein. Csodálatosan telt ez az este, és alig vártam, hogy egy méltó pecséttel végződjön a nap. Nem voltam biztos benne, hogy nem lesz e trauma számomra az a valami, de nem bírtam másra koncentrálni csak telt ajkaira, mely olyan szépen formázta a betűket. Kezdtem megijedni magamtól, mint valami szerelmes tini, aki egy elérhetetlen fiú után epedezik, szerencsére Shawn nem volt annyira elérhetetlen.
A vissza felé tartó úton nem fogta meg a kezemet, kicsit elbizonytalanodtam, hogy talán csak az én részemről volt fergeteges az este. Csendben ballagtunk vissza a ház felé, Shawn benyitott és maga elé eresztve engedett be a házba. Na, igen elmaradt a várva várt csók. Kissé csalódottan kullogtam fel az emeletre, el sem hittem, hogy még csak egy „remélem, megismételjük a randit” sem mormolt el nekem! Hova tűnt az a kedves fiú, akivel beszélgettem? Idegesen vetődtem az ágyamra, az ajtó hirtelen kivágódott és Molly szegezte hozzám érdeklődő tekintetét.
 - Na, mesélj! – vetette rám magát.
 - Semmi érdekes – próbáltam a legközönyösebb hangommal válaszolni, viszont barátnőm átlátott rajtam. Megrovóan nézett, mire végül is megtörtem. – Jó… igazából szerintem nagyon jó volt a randi, nem, a jó nem kifejezés csodálatos, de aj… még meg sem fogta a kezemet vissza felé, és elmaradt az is – dőltem hátra mérgelődve.
 - Az is? – röhögött fel jóízűen Molly. – Lehet, hogy félt miért nem kezdeményeztél te?
 - Mikor? Amikor belökött a házba és se szó se beszéd lelépett? – kicsit talán ferdítettem a dolgon, de nagyjából ez történt.
 - Tényleg ezt csinálta? – ijedt meg barátnőm, mikor az ajtó nyílt. Shawn nézett rám pajkosan. – Magatokra hagylak benneteket, de ne feledjétek nem hangszigetelt a szoba, úgyhogy csak csendesen – vigyorgott Molly. Egy párnát utána dobva kiáltottam utána.
 - Olyan gyorsan elrohantál – csukta be maga mögött az ajtót. Hatalmasat nyelve álltam fel, megigazítottam a ruhámat és próbáltam elkerülni vigyorgó tekintetét.
 - Igazán? – nevettem fel zavartan. Ujjaimat a hajamba vezettem és égő vörös fejjel álltam barna szemeinek igéző varázsát.
 - Hallom elmaradt valami a végéről – röhögött fel felém lépkedve. Szívem hevesen lüktetett a mellkasomban, lábaim alig láthatóan remegtek, mosolyát alig tudta elrejteni.
 - Tényleg? – léptem egyet hátra, de beleütközöttem az ágyamba, nincs menekvés. Gondoltam magamban. Elém érve kezeit lassan a derekamra csúsztatta, érintése lángokra lobbantotta testemben elfojtott érzelmeimet. Fejét a nyakamba temette és ajkait a vékony bőrre tapasztotta, egyszerre bennem ragadt minden levegő. Nem bírtam lélegezni, puha ajkai már akkor az emlékezetembe vétsék magukat, amikor váratlanul részegen megcsókoltam, most mégis másnak tűnt, persze mert nem az ajkamat csókolta, hanem a nyakamat, de valami ezen kívül is megváltozott. A szoba hideg levegője azonnal felforrósodott, izmaim meg sehogyan sem akartak ellazulni.
 - Mit akartál? Mi maradt el? – susogta a fülembe. Szempillája csiklandozta a bőrömet. Torkomban a gombóc egyre csak növekedett, nem bírtam megszólalni.
 - Én… én nem is tudom – makogtam zavartan állva perzselő tekintetét. – Csókolj meg – böktem ki végre. Felnevetett, de egy percig sem tétlenkedett, rózsaszín ajkait az enyémekre tapasztotta. Egyszerre nyögtünk fel a mámorító érzésre, nem akartam elhinni, hogy akkor én most komolyan megcsókoltam Shawnt? Nem hagyott gondolkodni, egyik kezét felvezette a hajamba és erősen markolva azt húzott közelebb magához, míg csípőjét teljesen nekem feszítette. Tenyeremet a tarkójára vezettem és mindkét kezemmel tincseit szántottam fel. Előrébb lépett ezzel letaszítva engem az ágyamra, viszont magam után húztam. Szerencsére nem nyomott össze, megtartotta magát.
 - Elégedett vagy? – nevetett fel kedvesen.
 - Ne igazán – suttogtam vággyal telve. – Talán meg kéne próbálnod újra – leheltem felpillantva rá.
 - Nem hiszem el, hogy ez te vagy – húzta mosolyra ajkait, de végül teljesítette a kérésemet. Csókja bénítóan hatott a testemre, nem beszélve fürge kezéről, mely körbe barangolta testem minden völgyét. Az ajtó hirtelen kitárult. Azonnal szétrebbentünk, de bátyám ideges tekintetét sehogy sem tudtam elkerülni. Barna szemei izzottak a dühtől.
 - David Roswood! – kiáltott nővérem fölöslegesen.
- Miért nem lehet felfogni, hogy nem akarlak mellette látni? – csattant föl.



Sziasztok!
Meg is érkeztem a legújabb résszel, remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok egy kis nyomot magatok után! Nagyon szépen köszönöm a sok pipát, imádlak benneteket. Na igen... kérlek titeket írjatok valamit a részekről, mert komolyan megfogyatkoztak a komik. 
A következő nem tudom, de szerintem jövő héten érkezik, lehet egy kicsit késve. 
Puszi Kira!


2 megjegyzés:

  1. Ez most komoly?? Hogy lehet itt abbahagyni??
    Nagyon remélem,hogy minél előbb hozod a következő részt,ha nem akarod,hogy meghaljak.
    Olyan kibaszott jól írsz.
    Gyorsan a fejezetekkel ám!!
    K.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz!
      Köszi hogy írtál, jól estett. Nagyon Örülök annak hogy tetszett a rész. Persze megpróbálok vele sietni, de a tanárok nem kegyelmeznek, de próbálom hamar hozni :)
      Puszi Kira!

      Törlés