39. Fejezet: Nem várt vendég

Shawn Mendes-Never Be Alone

Ha azt mondom az idő szaladt, meghazudtolom saját magamat, mert nem futott se nem rohant, egyenesen száguldott. Minden egyes nap elteltével közelebb kerültünk ahhoz a piros betűs dátumhoz. Egyben nyarunk végéhez is. Amikor kilestem az ablakon, szívem összeszorult Menton látványára.

Az elmúlt heteink fenségesen teltek, buliztunk, városokat szemléltünk és ezer képet készítettünk magunkról, hogy legyen emlékünk erről a nyárról, amely igazából mindannyiunk életét megváltoztatta.

Shawn vállára hajtottam a fejemet és mélyen magamba szívtam kellemes illatát. Molly és Dave elől ültek mögöttünk meg a két jómadár: Bells és Luke.

Pár hét alatt az összes ellenszenvünk elpárolgott, nővérem és Luke kibékültek – persze csak barátok maradtak. Luke és én pedig fénykorunkat éltük, Mollyval és vele egészen jó kis csapatot alkotunk. Dave és barátnőm újra egymásra talált, aminek szerintem én örültem legjobban.

A rögös útra térve gyomrom összezsugorodott. Már alig egy hét van augusztus 30.-áig, addig a mesés számig hét kerek napom maradt.

 - Gyorsan összepakolunk és megyünk haza oké? – simogatta meg az arcomat Bella. – Látom fáradt vagy.

 - Ja, hát nem tudod milyen társaság vagy, melletted mindenki kifárad – löktem el a kezét, mely az egyik tincsemmel babrált. 

Felnevetett, majd előhalászta táskája mélyéről a kulcsot.

Az ajtó kitárult és nyarunk első negyedének emlékei azonnal megostromoltak minket. Csak álltunk és bámultunk ki a fejünkből, néztük a bézs és barna színekben pompázó falakat, melyeknek sarkában pár pók ütött otthont. A hatalmas nappalit és a felfelé kanyargó lépcsőt, tetején a szobákkal. Végig simítottam a kanapén és egy kósza könnycseppet morzsoltam el, fájt visszatekinteni a múltba.

Felszaladtam a szobámba, ahol minden ugyanúgy állt, mint először, egyedül én változtam meg. Mosolyogva kaptam elő a könyvet, amit még futtában dobtam le akkor, mikor épp elhagyni készültünk ezt a házat. Nevetve fúrtam arcomat a paplanba, ahol ismerős illatok fogadtak. Lehunytam szemeimet, ám nem élvezhettem az ágyam puhaságát, mivel nővérem berontott egy bőrönddel a kezében. Eszelősen méregetett és a szekrényemre pillantott, ahol még ott sorakoztak a magammal hurcolt ruhák ezrei.

 - Nem kívánkozol felemelni a seggedet? – tette csípőre kezeit. Bőre egészen sötétté barnult, haja teljesen kiszőkült, de szemei ugyanolyanok maradtak. Égszínkéken ragyogták körbe a szobámat.

 - Nem – sóhajtottam fejemet a párnámba fúrva. – Eszem ágában sincs felkelni.

 - Shelly! Sietnünk kell, anyáék mára várnak minket és még kell utaznunk – ült le mellém. – Hé, ne sírj – ölelte magához reszkető testemet. – Nem lesz semmi baj, megoldjátok – nyomott puszit pirosló fejemre. – Szeretitek egymást nem igaz? Akkor meg mi állhat közétek? Semmi.

Nevetve bólintottam és szipogva szedtem össze magamat a földről, ez esetben az ágyamról. Lekászálódtunk a lépcsőről, már mindenki készen állt. Barátom a tenyeremért nyúlt és egy lágy csókot lehelt ujjaimra. Kézen fogva andalogtunk ki a házból, amiben beleszerettem ebbe a fiúba. Vállára hajtottam a fejemet és beszálltam a kocsiba. Kihajtva a feljáróról utoljára megszemléltem az épületet és „könnyes” búcsút vettem tőle. Nevetve kanyarodtunk arra az útra, mely egészen Nizzáig elvezetett bennünket.

A házunkhoz érve tenyerem szörnyen izzadt, útközben ledobtuk a többieket, akik ugyanolyan émelygő gyomorral csöngettek be otthonaikba. Anya és apa gondolatára torkomba egyre csak nagyobb gombóc keletkezett. Kiszálltam a kocsiból és egyenesen az ajtó felé vettem az irányt. Bevárva a többieket, becsöngettem. Mintha bomba robbant volna, anya úgy rohant ki a házból és a nyakamba vetette magát. Apa mögötte állva szemlélt meg minket, arcán egy büszke mosollyal.

 - Jaj, gyermekeim, de hiányoztatok! – zokogott fel anyu. Dave nevetve szorongatta meg anyu kezeit, melyek valami csokitól voltak maszatosak, szája szegletében egy hosszú lisztes csík húzódott. Ruhája előtt a szokásos fehér köpenyét viselte, mely már megjárta a poklok-poklát is. Bella nevetve nyomott két puszit reszkető arcára és végül mindenki a nappaliba vonult, ahol a kanapén heverészve ecseteltük a nyarunkat. Shawn mellettem ült, néha felnevetett egy-egy vicces emléken, de tenyeremet nem eresztette.

Anyu az érkezésünkre egy csokis sütit sütött, amit nagy hévvel el is fogyasztottunk, ám nem maradtunk túl sokat, ugyanis az egész csoport már félig aludt. Utolsó ölelések mellett estünk be az ágyunkba. Barátom elhelyezkedett mellettem és egymás karjaiba burkolózva számoltuk a perceket, míg végül álommanók szórták ránt varázs poraikat, amitől mély álomba szenderültünk.

Reggel a tegnapival ellentétben felhős időre ébredtünk. Szobám jellegzetes illata azonnal bekúszott az orromba. Szuszogva fúrtam a fejemet Shawn vállába, aki ezt észlelve még jobban magához szorította a testemet. Így feküdtünk még egy órán keresztül. Shawn a hajammal babrált néha egy puszit nyomva ajkaimra, mindketten elmerengtünk a saját dolgainkba.

Végül is muszáj volt lecammognunk, mert anya kiabálva húzott ki minket az ágyból. Mérgelődve lestem kontyba rendezett tincseire, amelyből néhány elegánsan zúdult az arcába. Egy törtrózsaszín blúz és egy fehér ceruzaszoknya fedte testét. Kék szemeit rám vezette és engesztelően mutatott az asztalra, ahol gyümölcsös saláta fogadott bennünket, egy kis palacsintával megfűszerezve. Haragom elillant egy perc alatt és anyu nyakába vetettem magamat. Tudta, hogy mind hárman imádjuk a palacsintát.

Idilli reggelinket a csengő heves rikácsolása zavarta meg, anyu illedelmesen felállva lépkedett ki az ajtóhoz. Shawn beszólásán kuncogott, ám hangja hamar elhalt és a kezében tartott csésze a földre hullott, ahol millió darabkára zúzódott szét. Apa rémülten ugrott fel és a bejárati ajtóhoz sietett, ám a folyosón nem sokára megjelent lesápadt anyukám és egy torzonborz szőke kobak. Fejét felemelve tekintete azonnal kiszúrta az enyémet.

Kék szemei tökéletesen csillogtak a lámpák nyújtotta fényben, bőre lebarnult, izmos testén lazán lógott egy fehér póló. Lábait egy farmer és egy derekára kötött zöld kockás ing fedte, lélegzetem elakadt. A torkomon megakadt a falat és hitetlenkedve meredtem arra a fiúra, aki megrontotta nyaram elejét. Szívem hatalmasat dobbant, bár tudtam, hogy ez csak a meglepettségtől van, érzelmeim már nem voltak iránta. Shawnra meredtem, aki görcsösen szorította a villáját, tekintete szikrákat szórt, ám én láttam a félelmet barna íriszein, félt, hogy újra elveszíthet. Biztatóan szorítottam meg fehéredő ujjait és várakozóan lestem az nappaliba ácsingózó fiúra.

 - Szia! – intett felém idétlenül. Mozdulata olyan ismerős volt, kék szemei és szőke haja. Annyira ismertem már őt, tenyerének vonalait, szemeinek árnyait, bátran kimertem jelenteni, hogy jobban ismertem őt saját magamnál, de szerintem ez nála is így volt.

 - Szia! – köszörültem meg a torkomat. – Mi járatban erre felé, Jacques? – neve keserűen tört elő ajkaim között, azért még éreztem a fájdalmat, amit okozott nekem.

 - Figyelj, Shelly beszélhetnénk négyszemközt? – pillantott Shawnra, a szüleimre és a lépcsőn lefelé loholó testvéreimre. Kissé kínos volt, bár semmi titkolni valóm se volt előttük. Gonoszul elmosolyodtam és széttártam a kezeimet.

 - Nincs semmi titkolni valóm előlük.

 - Shelly…

 - Nem hallottad, szerintem ez egy burkolt kopj le akart lenni. Jacques ezt elszúrtad emészd meg, hogy egy büdös fasz vagy – lépett elő Shawn és ujjait az enyémek köré fonta. Ex-barátom arcán egy meglepett vigyor játszott, ám szüleim előtt mégis legjobb képét próbálta megmutatni. Tudtam mi a célja, maga mellé akarta állítani anyát és apát, hogy eltaszítsanak engem Shawntól.

 - Csak beszélgetni akarok…

 - Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani Jacques! Meg volt az időd arra, hogy rendbe hozz mindent, nem akarlak látni, szerintem ezt már elég jól elmagyaráztam neked, de ha nem érted a szavaimat, szívesen leírom.

 - Shelly! – dorgált le anya, és már kezdett engem is kikészíteni az, hogy itt vannak. Nyilván nem látnak át semmit, mégis beleszólnak a dolgokba. – Hallgasd meg legalább!

 - Igaza van, Michelle! – szállt bele apa is a játékba. Idegesen fordultam az önelégülten vigyorgó fiúhoz és szégyenérzet nélkül bemutattam neki. A lépcsőn álló testvéreim huhogásba kezdtek, Shawn pedig büszkén lesett rám, egyedül szüleim nem díjazták előbbi tettemet. Anya kiküldött az utcára, ahol sajnos beszélnem kellett vele, még akkor is, ha egyáltalán nem volt kedvem még csak ránézni sem.  

Kedves Olvasóim!

Itt is lenne a következő rész, amit persze Shawn szülinapjára terveztem publikálni :D hmm legszívesebben ódákat zengenék róla és az érzéseimről, de inkább befogom, hisz kétlem, hogy bárkit is érdekelne egy kisebb fangirl roham :D

Lényegre térve, eszméletlenül köszönöm a visszajelzéseket, mindig hatalmas mosollyal olvasom a szavaitokat, és mindig várom is őket, köszönöm szépen, hogy bíztattok engem! Remélem ez a rész is szóra fakaszt majd, benneteket!

Amúgy valaki nézi az olimpiát? - tudom nem tartozik ide, de érdekel :D

Sietek a folytatással!

Puszi Kira!