38. Fejezet: "hercegnő"

Shawn Mendes - Three Emty Words

Arles szűk utcáit elhagyva utunk megint az autópályához vezetett. Montpelliert megközelítve egy újabb mestermű mutatta célunk közelségét. Ébenfekete fából faragott táblácskán a város nevezetességei és kacskaringós betűkkel felhímzett Üdvözlet volt látható.

Kíváncsian tapadtam az ablakra. Mivel ma délután indultunk el Arles-ból, a következő várost csak este tudtuk megközelíteni.

Nem terveztünk túl sokat időzni itt és megállapodásunk szerint spórolásba kezdünk, tehát a kocsiban fogunk aludni. Mellettem igazából már mindenki húzta a lóbőrt, egyedül én és a sofőr ülésen terpeszkedő Shawn maradt ébren. Igazándiból szívesen követtem volna barátaim példáját, de reménykedtem egy romantikus estében, amit szerelmemmel tölthetnék el. Nyálas tudom, de minden maradék időt kiszeretnék használni.

Már rég száműztem azt a szót, hogy elmegy. Agyam egyik leghátsó zugában egy cella mögé küldtem el, de elég makacsnak bizonyult ahhoz, hogy suttogásával felkeltse a figyelmemet a közelgő dátumra. Máig egy szót sem ejtettünk róla, bár mikor is beszélhettük volna meg, mikor alig egy napja békültünk ki véglegesen? Nem akartam arra a napra gondolni, mikor ajkaimra néhány keserves szót suttogott: Elfelejtesz mindörökre. Ám mi van akkor, ha nem akarom elfelejteni őt? Egyszer minden szerelmes egymásra talál nem? Lehet ez is egy akadály lesz számunkra, amivel megkell birkóznunk?

 - Shelly, te miért nem alszol? – zökkentett ki Shawn gondolataimból.

 - Nem vagyok álmos.

 - Jaja látom az arcodon, hogy nem vagy az – gúnyolódott.

 - Fogd be! – fojtottam el egy ásítást, még csak az hiányzik, hogy lebukjak előtte. Másra sem vágytam, csak egy kényelmes puha ágyikóra.

Elmosolyodott és kihúzott az ülésből, úgyhogy azt a szunyókáló többiek ne vegyék észre. Karjaiba vonva túrt bele kócos hajamba, ami most egy szedett-vedett fészekhez hasonlíthatott. Egy hullámos tincset ujjai köré tekert és elindultunk valamerre, persze az autó ajtaját bezártuk.

 - Emlékszem a hajadra, vicces voltál göndören – terelte beszélgetésünket egy egészen más irányba. -, cuki.

 - Sosem voltam vérbeli göndör hajú, csak elég hullámos volt a hajam, szerencsére kinőttem.

 - A göndörök a gyengéim- kacsintott, mire egy jó nagy vállba vágást kapott tőlem. – Igazándiból elég csúnya kislány voltál – pillantott rám elfojtva kitörni készülő nevetését. Menetelésem monoton hangja hirtelen elhalt, szúrósan mustráltam arcát.

 - Mit is mondtál?

 - Csúf kislány voltál – emlékeztetett. Megütközve bámultam barna szemeibe, melyen az ég sötétkékje és néhány ezüstös csillag tükröződött vissza. – Gülü szemek és göndör haj, amikor Kanadából idefelé tartottam Ash megfenyegetett, hogy ne merjek rád mászni. Azt hittem könnyen fog menni, hisz nem gondoltam, hogy egy csúnyácska kislányból egy ilyen gyönyörű lány kerekedik, viszont mikor megláttalak elállt a lélegzetem, nem hittem a szemeimnek – röhögött fel, még mindig azt az egy kis tincsemet zaklatva. Menet közben letelepedtünk egy padra.

 - Kedves vagy, ugye tudod? Most rondáztál le – nevettem fel kínosan. – Nem is voltam csúnya, tök cuki – makacskodtam, bár ez egyáltalán nem volt igaz. Most, hogy mondta tényleg nem egy modell kiscsaj voltam, szerencsére kinőttem.

 - Emlékszem a babahájadra – túrt a hajába nevetve.

 - Mi? Hülye – forgattam meg a szemeimet. – Nem is volt semmilyen babahájam, de hagy ne emlékeztesselek a te kiskorodra – vágtam vissza, viszont a baj ott kezdődött, hogy ő gyönyörű kisfiú volt. Végül beadtam a derekamat és hagytam, hogy tovább szívja a véremet. Kedves barátom van mi? Képzelem más csaj már rég faképnél hagyta volna, de mit tegyek, így szerettem bele. – Amúgy miért jöttél össze Bellával? – bukott ki belőlem a kérdés, mikor már egy ideje csendben bámultuk a tájat. Karja, mely testemet ölelte körül, megfeszült, de egy mély levegő után beszélni kezdett.

 - Igazából megállapodás volt az egész. Ő Luke-ot én pedig téged akartalak féltékennyé tenni, persze Bells először tiltakozott, hisz nem akart megbántani, én viszont rávettem – túrt bele kócos hajába, amin szél csintalan táncot járt. – Bella jó nővér, bocsáss meg neki – ölelt magához.

Fájt, hogy nővérem simán belement ebbe a játékba, de lehet én is így tettem volna. Haragudtam rá, de Shawn beszámolója után egy kissé megenyhültem felé. Ő se tagadott ki Luke miatt, így én se tehetem ezt vele. Kapcsolatunk egy újabb akadálya, de egy jó húghoz híven meg fogok neki bocsátani. Nem is tehetnék mást, hiszen hiányozna egy nagyobb lány, akivel kibeszélhetem minden problémámat, aki ugyanazt az utat járta, meg mint én és tud tanácsot adni. Ő egy második anya, aki pontosan ért a nyelvemen. 

Shawn fejét hajamba fúrta és egyenletes szuszogása arról tanúskodott, hogy bealudt. Nem is csodálkoztam rajta, egész nap vezetett, szüksége van egy kis pihenésre. Hagytam, hogy arcát az ölembe ejtse, most végre alkalmam nyílik egy kicsit elmerülni a gondolataimban, miközben nem azon aggódnom, hogy valaki elrabol.

Tekintetemet az ölemben heverő fiúra vezettem, és tincseit kezdtem babrálni. Selymes bőrén végig simítottam, emlékezetembe véstem minden porcikáját. Sötétarany pilláit, gesztenyebarna haját, az egész lényét. Éreztem, hogy szükségem lesz ezekre az emlékekre, hogy magam elé tudjam képzelni őt magát.

A táj csendes, sehol egy részeg csöves, vagy ordítozó fiatal. A fák halk susmusolásán és pár éjszakai madár rikácsolásán kívül egyetlenegy hang sem zavarta meg az éjszaka kegyes csöndjét. Egy kóbor kutya farkát behúzva szaladt el előttem, ezeket a képeket szemlélve aludtam el a padon.

Persze reggel már nem a kemény fapadon ébredtem, hanem a puha ülésen. A nap már rég kibújt az ágyából és az ablakokon átfurakodva kezdett az ébresztgetésünkbe. Molly kint állt bátyámmal és valamilyen beszélgetésbe mélyen beleásták magukat. Luke és Shawn egy padon ülve falatoztak. Nevetve tömték magukba az utolsó falat sütit. Örültem annak, hogy nem szakadt meg miattam egy mély barátság. Luke tekintete rám siklott és kedvesen intett egyet. Kikászálódtam a kocsiból és feléjük vettem az irányt.

 - Mi van felébredtél, hercegnő? – ragadott karon Shawn és az ölébe húzta a testemet. Fejét a vállamra hajtotta és egy puszit nyomott a fülem tövébe.

 - Éhes vagyok – mormoltam. Luke egy sütis zacskót nyomott a kezembe, majd kissé feszengve tovább állt. Elővettem a málnás sütimet és egy perc alatt befaltam, barátom egy karamellás kávét nyújtott felém, amit boldogan elfogadtam. – Köszi – nyomtam egy kávés csókot Shawn ajkaira.

 - Tele vagy? – simított ki egy tincset az arcomból és orrával megbökte az enyémet. Imádtam, ha ezt csinálja.

 - Aham – ittam ki az utolsó korty folyadékot is. – Tele – kuncogtam fel.

 - Jól van – hajlott egy csókra, amit készségesen meg is adtam neki. Csillogó szemekkel bámult fel rám. – Miért szalad ennyire az idő? – sóhajtotta még mindig íriszeimbe veszve.

 - Ez egy igazán jó kérdés – leheltem mellkasára hajtva a buksimat. – Engem is érdekelne a válasz. 


Kedves Olvasóim!
Meg is érkeztem a következő fejezettel :) igen, igazán siettem, bár nem nagy dolog publikálni egy már megírt részt. Na de térjünk a lényegre... eszméletlenek vagytok! Egyszerűen tényleg szavakhoz sem jutok! Az előző részhez 5 komment érkezett, és mindannyitoknak köszönöm, hogy szántatok időt arra, hogy hagyjatok számomra pár szót, remélem ez a rész is elnyeri a tetszésetek és megajándékoztok újabbakkal! 
Élvezzétek a nyár utolsó hónapját!
Puszi Kira!

Ut.: és persze hallgassátok nagy szeretettel Shawn legújabb, elképesztően jó számát *.* belinkeltem a rész előtt ;)