Egy idétlen kakas kukorékolására ébredtem. Szemeim
kipattantak és Mollyt magammal sodorva estem a hideg padlóra, ahol felsikkantva
ugrottam vissza az ágyra. Barátnőm sokkal lassabban kászálódott fel a földről
és egy hatalmas párnát hajított az arcomba. Szerintem megérdemeltem.
Kilesve az ablakon azonnal eltudtam helyezni az
időt, ugyanis a nap csak éppen kezdett megjelenni a házak fölött. Fáradtan
estem ki a szobánkból bent hagyva visszaszunnyadó barátnőmet. Letrappoltam a
lépcsőn, ahol az emberek nyüzsgő zaját azonnal meghallottam. Érdeklődve lestem
a zaj irányába. Sophie a konyhában ügyeskedett, míg a ház mellett egy kisebb
kávézó nyitotta meg kapuit. Gondolom Molly családjáé az üzlet, azonnal
kiszúrtam az egyik unokatesóját, név szerint Bastient.
Bastien magas termetéből egy cseppet sem veszített,
úgy tornyosult az emberek fölé, mint régen. Göndör fekete haját rövidre nyírva
hagyta. Gyöngyöző homlokáról az izzadságcseppeket kötényével itatta fel,
miközben láthatóan szemével a mellette ügyeskedő lányt leste. Onnan ismertem Bastient,
hogy régen mindig meglátogatta Mollyt, tehát velem is muszáj volt
megismerkednie.
- Jó reggelt
édesem! – fütyörészett Sophie. – Sokan jöttek megnézni az elhaladó menetet –
nézett fel az égre, melyen most egyetlen egy felhő sem volt. – Jót tesz az üzletnek.
De menj, egyél valamit, szörnyen sovány vagy – hessegetett el az ajtó mellől.
A konyha asztalon egy szelet meggyes pite és egy
pohár kávé várt rám. Nem sokára társaságom akadt, ugyanis barátom vánszorgott
le a lépcsőről. Borostája aranyosan meredezett az arcán, nem nagyon szerette,
ha megnő, mikor szerintem helyesebb volt tőle.
- Reggelt’ –
nyomot egy puszit a számra.
- Neked is,
hogy aludtál?
- Soha többé
nem alszom Dave-vel, horkol – rázta meg a fejét hitetlenkedve és helyet foglalt
mellettem. Arcát a tenyereibe temette és úgy tűnt lassan kezd visszaaludni,
mikor Bastien mosolyogva elkiáltotta magát. Shawn erre persze azonnal felkapta
a fejét és a felém lépkedő fiút kezdte mustrálni azzal a tipikus „el a
kezekkel” tekintetével. Bastien ezzel nem foglalkozva kapott a kezei közé és jó
szorosan megölelt.
- Hát te?
- Jöttünk
megnézni az idei menetet – nevettem fel, kibontakoztam a karjai közül és éppen
mutattam volna be Shawnt, mikor félbeszakított.
- Jacques itt
van? Rég találkoztam vele.
Persze nem tudhatott arról, hogy szakítottunk, de a
szőke fiú neve hallatán a gyomrom ugyanúgy görcsbe rándult. Nem akartam ezt
érezni, hisz itt volt nekem Shawn, akit tényleg szerettem, de egy hosszú
kapcsolatot nem lehet csakúgy elfelejteni, véleményem szerint. Shawn
megforgatta a szemeit és feltrappolt a lépcsőn engem itt hagyva. Egy kicsit
beszélgettem még Bastiennel, de most sokkal jobban lefoglalt az, hogy
kiderítsem mi is a baja Shawnnak.
Utána mentem és nem kellett túl sokáig keresnem,
ugyanis a szobájában vette át ruháit. Egy fehérpólót és egy szaggatott fekete
nadrágot kapott magára, engem észre se véve trappolt ki a szobából.
- Shawn –
kaptam kezei után. Megfordult és unott tekintettel meredt rám, nem kicsit esett
rosszul ez a gesztus. – Valami baj van? – léptem közelebb, de ő azonnal
hátrált, mintha undorodna tőlem.
- Elég sok –
horkantott fel és kitépte a kezeit az enyémek közül.
- Például?
Shawn hozzád beszélek – emeltem fel a hangomat.
- Például az,
hogy le sem szarsz. Ja és bocsi, de annyira látszik rajtad, hogy nem vagy túl
Jacques-on, de most komolyan egy vak is meglátja. Most csak szórakozol velem
vagy mi? Mert nekem erre nincs időm – túrt bele a hajába. Szavaiból csöpögött a
flegmaság és a gúny. Megrökönyödve figyeltem a fortyogó fiút és viszketett a
tenyerem egy jó nagy pofán ütésre, de próbáltam türtőztetni magamat, bár elég
nehéz volt.
- Igen, tudod
nem olyan könnyű elfelejteni egy két éves kapcsolatot…
- Na, hát akkor
menj szépen vissza hozzá, ha már olyan nehéz elfelejteni azokat a kék szemeket
– förmedt rám. - Amúgy sem kellesz nekem – csúszott ki a száján, mire bennem
eltört valami. Elkerekedett szemekkel meredtem rá és éreztem, hogy tudta, hogy
ezzel a mondatával most túl messzire ment. Felkapta a fejét, de az én arcomon
már könnyek hada csordogált végig. Elfordítottam a fejemet és felrohantam. –
Shelly…
- Hagyj
békén! – kiáltottam rá, mikor Dave kómás fejjel lépett ki a szobából. Mikor
megpillantotta könnyes szemeimet és a mögöttem loholó fiút, gondolom leesett
neki minden, mert már sokkal éberebben szorította ökölbe az ujjait.
- Kérlek,
Shelly – kapott a csuklóm után, de fivérem megakadályozta. – Én nem gondoltam
komolyan – sóhajtotta.
- Mi történt?
– tudakolta Dave.
- Semmi! –
vágtuk rá egyszerre, de nem lehetett ennyivel lerázni rólam.
- Megbántott?
Megcsalt? Michelle mondd el most!
- Semmi, Dave
– hangom viszont nem ezt sugallta, testvérem megindult barátom, vagy nem is
tudom ex-barátom felé és nem szépen szólva üldözte el őt.
Ilyenkor elveszik a legjobb barát cím és helyette
marad egy védelmező báty, aki mindenkiből kiveri a szuszt, ha valami történik a
lány testvéreivel. Gondolom, ha Bellával történne valami, Luke-ot sem kímélné
meg az öklétől. Mielőtt valamit tett volna karon ragadtam és elráncigáltam
fáradtnak tűnő Shawntól.
Nem akartam senkivel sem egy szobában lenni, tehát
beszaladtam a sajátomba és az ágyamra dőlve kezdtem halk zokogásba. Most
komolyan gondolta azt, hogy nem is kellek neki vagy csak a düh beszélt belőle?
Tudom milyen az, ha valaki dühös és tudom, hogy ilyenkor nem vigyázz arra, hogy
mit mond az ember, de az is előfordulhat, hogy épp ilyenkor mondja ki azt, amit
őszintén gondol. De ha nem szeretne, akkor miért mondta volna azt, hogy szeret?
A parton olyan jól éreztem magamat mellette, mintha repültem volna. Hisz azt
mondta mindenemet szereti, talán csak etetett?
Nem tudtam semmit, de ekkor mögülem megjelent Molly.
El is felejtettem, hogy egy szobában aludtunk. Hatalmas szemeivel engem
vizslatott és értetlenül nézett az ajtóra, ahonnan veszekedések zajai törtek be
a szobánkba. Dave és Bella is kiabált valakivel, az egyetlen ép eszű ember, aki
kint tartózkodott az Luke volt. Nem értettünk sokat a kiabálásból, de biztos
voltam abba, hogy Shawnt oktatják ki.
- Történt
valami? – bújt mellém Molly és karjaiba vonta reszkető testemet. Szemeimből
azok az önfejű könnyek, újra eleredtek és eláztatták barátnőm fehér pólóját. –
Shh, mi a baj?
- A-azt
mondta, h-hogy nem ke-lek neki – szipogtam. – Sze-szerinted nem sze-szeret?
- Ne beszélj
butaságokat, az egyetlen baj vele az, hogy egy hangyára is féltékeny. A düh
beszélt belőle, mert gondolom Jacques-kal jött.
- Ho-honan
tudtad?
- Ismerlek és
valamennyire őt is – adott egy puszit az arcomra. – Azért nem vagyok olyan
okos, hallottalak titeket.
Felnevettem és jó szorosan viszonoztam az ölelését.
Molly számomra egy támasz volt, bármikor szükségem volt rá, ő mellettem állt. És
talán fordítva is így volt. Nem éreztem magamat olyan jó barátnak, de eddig
sosem panaszkodott, míg nekem szükségem volt arra, hogy kitálaljam az
érzéseimet, ő inkább magában emésztgette azokat és csak végső esetben sírta ki
nekem a gondjait. Mások voltunk, de egymást pont kiegészítettük, ezért is
voltunk tökéletes páros.
Áldom azt a napot, mikor szüleim úgy döntöttek, hogy
elköltözünk. Akkor persze éppen az ellenkezőjét hittem, de most kissé más
szemmel nézve, jól döntöttek. A felnőttek és a gyerekek látásmódja más és, a maga
módján mindkettejüknek igaza van. Lehet a gyerek tudja, hogy a szüleinek van
igaza, de attól még fél a változástól, velem is ez volt mikor anyu
bejelentette, hogy elmegyünk onnan. Féltem az új jövőmtől, de szerintem ez
nagyjából mindenkivel így van, hisz ki ne félne egy új közösségtől, attól, hogy
elhagyja a szülővárosát és a barátait?
- Jobban
vagy? – kérdezte mosolyogva. A hangok is elhaltak kintről.
- Aha, köszi
– feküdtem vissza. – Mikor indulunk?
- Mindjárt
jövök, megkérdezem a többiektől – futott ki a szobámból.
Senki sem zargatott egy ideig, aztán viszont
kopogásra lettem figyelmes. Nem szóltam semmit csak megfordultam az ágyamban és
az ablakon át beszűrődő napfényt kezdtem pásztázni. A porszemcsék érdekes
táncát figyelve észre sem vettem, hogy besüpped mellettem az ágy. Forró
tenyerét megéreztem a lábamon, el kellett volna húzódnom, mégsem tettem. Meg
akartam neki bocsátani, még ha nem is ez volt a jó döntés.
- Shelly… - suttogta alig
hallhatóan. A kinti lárma elmosta szavait. – Én… én annyira sajnálom – kapta el
ujjait a bőrömtől. Mintha félne megérinteni. Mellém feküdt és derekamat magához
szorítva a nyakamba csókolt. Megborzongtam és egy apró mosoly kúszott az
ajkaimra. Sziasztok Kedves Olvasóim!
Meg is jött a 20. rész! Wow teljesen olyan érzésem van, mintha csak most kezdtem volna a történetet :)
Oh igen köszönöm a sok pipát és a komit, nagyon jól esett, remélem megajándékoztok még párral ennek a résznek az aljára is!
Puszi Kira!
Imádom
VálaszTörlésKöszönöm nagyon jól esett ❤❤
TörlésSzia!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik a történet. Nem szoktam komit írni mert nem nagyon tudnék mit írni mindig minden egyes részhez külön. De a történet jól meg van írva, nekem nagyon tetszik. Ha mégis szeretnéd hogy esetleg életjelet adjak magamról, és minden rész alá odabiggyesszek egy "Nagyon jó rész volt, várom a kövit!" üzenetet, szìvesen megteszem.
Szia!
TörlésNagyon aranyos vagy, persze nem várom el hogy írjatok, ha ti is úgy érzitek akkor szivesen elovasom a soraitokat, melyek igazából engem is jobb kedvre derítenek! Köszi hogy írtál!! :)
Örülök hogy tetszik a történet!!
Puszil Kira!
Szia!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik a történet. Nem szoktam komit írni mert nem nagyon tudnék mit írni mindig minden egyes részhez külön. De a történet jól meg van írva, nekem nagyon tetszik. Ha mégis szeretnéd hogy esetleg életjelet adjak magamról, és minden rész alá odabiggyesszek egy "Nagyon jó rész volt, várom a kövit!" üzenetet, szìvesen megteszem.