Megráztam a fejemet, de nem szóltam. Képtelen lettem
volna arra, hogy egyetlen egy hangot is kieresszek az ajkaim közül. Gondolataim
kavarogtak bennem és folyamatosan azon rágódtam, hogy hogyan állíthatnám meg az
időt, mely kegyetlenül rohant az ősz felé. Már egy hónap eltelt a nyárból, és
már csak kétszer ennyi maradt nekünk, bíztam abba, hogy valamilyen ok folytán
majd itt marad, de tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit.
Megráztam a fejemet és mélyen szippantottam magamba
az illatát. Arcomat bőrének melegéhez érintettem és egy gyengéd csókot
pecsételtem a nyakára.
Komótosan ballagtunk a többiek felé, akik már az
kisbusz felé vették az irányt. Hangoskodásuk felverte az összes erre lakó
kutyát, ezáltal a gazdáiknak sem maradt nyugodt éjszakájuk. Előre szaladva
Mollyra vetettem magamat, aki sikítva dobott le a földre, sajnos magammal
ragadtam őt is, így együtt zuhantunk a betonra. Feljajdulva rúgtam le magamról,
de nevetésemet nem lehetett volna elkobozni tőlem. A hasamat fogva röhögtem, de
testvérem csak egy szúrós pillantással jutalmazott.
- Óvatosan –
korholt le Dave és barátnőjéhez - vagyis nem tudom, hogy éppen mi van köztük -,
rohant. Bella a karját nyújtva segített fel.
- Össze akarod
törni magadat vagy mi? – kérdezte ajkain bujkáló mosollyal.
- Valahogy
úgy – dünnyögtem leporolva a fenekemet.
A furgonhoz érve bepréseltük magunkat a kocsiba és
próbáltunk valahogyan elhelyezkedni, végül is én és Shawn hátra, Molly és Dave
a vezető ülésen, míg Luke és Bella középen terpeszkedett el. Mindenki szuszogva
merült az álmai világába, egyedül én ültem arcomat az ablaknak támasztva.
Egyszerűen nem jött álom a szemeimre. Szörnyen
fáradt voltam, de nem tudtam elaludni, agyam túl sok mindenen járt. Összes
gondom a nyár vége volt. Tudom, hogy csak július van még, de amilyen gyorsan
elreppent a június olyan gyorsan elszáll majd a július is. Még sosem éreztem
ilyet, el akartam felejteni, de nem mászott ki a gondolataim közül, szépen
elhelyezkedett az agyam egyik kis zugában és mély álomba szenderült. Lehetetlen
volt kiűzni onnan.
Sóhajtva másztam ki a kocsiból és a parthoz indultam,
ami szerencsére nem volt túl messze a parkolótól.
Már közeledett a reggel, így a horizont alól lassan
megjelent egy kissé világosabb árnyalatú kék szín is. A csillagok elvesztve
erejüket hódoltak a nap lomhán előbújó sugarainak. Hatalmas narancsos színben
pompázó golyó fokozatosan jelent meg a tengerrengeteg mögött. Hosszú
fénycsóváit kieresztette és beszínezte a kéken virító tengert, a nap körül
úszkáló fellegek magukba szívták színeit és a rózsaszín és lila színben
tündököltek. Fodrozódó vízfelszínen néha-néha egy buborék jelezte, hogy élnek
halak a hatalmas tengerben. Lehanyatlottam a homokba és hátravetve a fejemet
hagytam, hogy bőrömet égessék a sugarak és végre elragadott az álom.
Bőröm égésére ébredtem, a nap már rég az égbolt
tetején helyezkedett el. Szemeimet bántotta a hirtelen jött fényáradat, de
próbáltam kezeimmel kiküszöbölni a bajt. Sóhajtva tápászkodtam fel, csontjaim
hatalmasakat roppanva figyelmeztettek, hogy soha többé ne aludjak a homokban,
szerintem ezt megfogadom. Nyakam szörnyen elzsibbadt nem is beszélve a
lábaimról, melyeket fájdalmas volt megmozdítani. Hatalmasat nyögve töröltem le
a fenekemet, mikor egy test csapódott nekem. Sikítva hanyatlottam a földre,
miközben nyakam egy hatalmas roppanással adta fel a szolgálatot.
- Shelly? –
fordította maga felé az arcomat Molly.
- Ja – nyögtem
ki lelökve magamról barátnőmet, aki egy hatalmas puffanás mellett ért földet. A
homok felszállt körülötte és pont a szemembe reppentek az apró szemcsék. –
Óvatosabban, kérlek… - sóhajtottam, miközben az apró kövecskéket távolítottam
el a szememből, sajnos sikertelenül.
- Annyira
aggódtunk érted! Mégis hova tűntél, úgy az éjszaka közepén?
- Shelly? –
lépett elő Dave. Barna szemei ijedten csillogtak a napfényben, egészen zöldes
árnyalatot húztak magukra. – Mégis mit képzelsz te magadról? – kérdezte
felvonva a szemöldökét. Lassan az egész csapat körém gyűlt, tekintetük égette
bőrömet.
- Nem bírtam
elaludni. Gondoltam kijövök ide és lám el is fogott az álom…
- Mi lett
volna akkor, ha valaki megerőszakol álmodban? Vagy elrabolnak! – vágott belém
Bella és karba font kézzel várta, hogy mit szólok ehhez. Fejemet lehajtottam és
egy mély sóhaj mellett bocsánatot kértem tőlük. – Magadnak teszel rosszat, húgi
– ölelt magához. – Ilyet ne csinálj soha többé – suttogta a fülembe, mire csak
észrevétlenül bólintottam.
A kocsiban ültünk és már rég elhagytuk Cannes
gyönyörű utcáit. Az országúton suhanva haladtunk el a szőlőtőkék mellett.
Arcomat az üvegnek nyomtam és kiittam az utolsó korty vizemet is, mikor Molly
mellém huppant a leghátsó ülésre.
- Mi ez a
depresszió?
Tekintetemet felé kaptam és akaratlanul is
elvigyorodtam legjobb barátnőm láttán. Régen beszéltünk már úgy igazán csajosan
négyszemközt, így a hely tökéletes volt egy kis traccs partinak.
- Luke! –
kiáltottam, előre nyomva a testemet. Szemeimet támadásba vették a napsugarak,
kezeimet pilláim elé kaptam, ám így már nem volt kapaszkodó eszközöm, tehát a
padlón végeztem. – Luke! – böktem meg a vállát óvatosan.
- Mi van? –
kérdezte hátra sem nézve.
- Figyelj…
- Mondjad! –
röhögött fel. Egy grimaszt vágva folytattam.
- Álljunk
meg!
- Miért?
- Aj, ha
csöndben maradnál, talán el is tudnám mondani! – förmedtem rá a hajamba túrva.
A többiek vihogva figyeltek minket. – Basszus állj már meg!
- Shelly,
mondd meg, hogy miért és megígérem, megállok – biztosított szemét még mindig az
úttesten tartva.
- Fúj, ha
bepisilsz ne rám! – visított fel Bella.
- Bells, ha
visítasz, akkor sétálva teszed meg a maradék utat – szólt rá kimérten a
barátja.
- Állj már
meg! – keltem ki magamból és kocsi hirtelen egy kisebb erdő árnyékában megállt.
– Ne végre! Gyere Molly, beszélgetnünk kell – intettem a természet felé.
Barátnőm értetlenül nézett, de az ajtót elmozdítva egy könnyed mozdulattal már
kint is termett. – Majd jövünk, ti is menjetek… sétálni – vontam vállat és
kipattantam Molly mellé.
- Ki mondta,
hogy elmehetsz? – ordított ki Dave. – Nem mész te sehová, itt rossz emberek is
lehetnek.
- Ja, igen te
– fűztem hozzá szórakozottan és figyeltem, ahogyan bukdácsolva arccal a földre
esik.
A többiek lassan másztak ki a kisbuszból és kezdtek
neki egy kisebb tornának, miközben mi Mollyval egy erdő mélyébe kezdtünk
barangolni anélkül, hogy szóltunk volna valakinek. A fák lombjai nem zárták el az
összes fényt, így az ösvényt, amin mentünk megvilágította a hevesen sütkérező
sárga fény. Szemeinket nem tudtuk lehámozni a gyönyörű természetről, mesébe
illő látvány volt, ahogyan a hosszú derékig érő fűben néhány vadvirág
megcsillan, miközben a fák törzse ebben a rengetegben süllyedt el. Persze a mi
utacskánk ki volt taposva, így nem kellett bozontvágó kés a haladáshoz.
- Rég
beszéltünk már – szólalt meg egy kis bevezető csönd után. Némán bólintottam. –
Ezek a hülye fiúk elveszik az időnket egymástól – nevetett fel és elém lépve
szorosan a karjaiba vont. – De figyelj, ugyanúgy szeretlek meg minden, jó?
- Én is
szeretlek, Molly… na, de mesélj most akkor összeszűrted a levet a saját
bátyámmal? Sosem néztem volna ki belőled – csettintettem a nyelvemmel „megvető”
hangsúllyal.
- Igazából
nem tudom – torpant meg. – Nem érzem azt, hogy halálosan beleszeretnék, csupán
egy olyan kis kaland.
- Kaland?
Dave neked csak egy rohadt kaland? – álltam meg és szúrósan kezdtem vizslatni
őt.
- Nem tudom,
Shelly. Nem szeretem, nem érzek semmit! Egyszerűen jó volt vele pár szex, de
több nincs köztünk, persze ez csak szerintem. Shelly, én voltam már szerelmes,
tudom milyen és az, ami a bátyád és köztem van az minden csak az nem. Nem tudom, hogy ő mit vagy, hogy
érez, de szerintem ez egyikünknél sem több egy kis kalandnál – fejezte be
mondandóját.
Szívem egy percre összezsugorodott, majd még egy
kicsit. Minden eddigi boldogságom szerte foszlott és testvérem kárát saját
testemen éreztem. Láttam, tudtam, hogy Dave mennyire oda van Mollyért. Láttam a
szemében azt, amit láthatok Belláéban, amikor Luke-ra néz vagy fordítva, vagy
az enyémbe, amikor Shawnra nézek. Szerelmet, büszkeséget és reményt láttam
fivérem szemeiben, Mollyéban egyiket sem.
Hirtelen megrezdült mögöttünk az avar és félig
meddig ágakkal díszített Dave kúszott elő, egy nagyobb tölgy takarásából.
Szemei szikrákat szórtak a barátnőmre és előbbiek egyvelegét már nem láttam
szemében. Ajkait gúnyos mosolyra húzta és beletúrva a hajába ennyit mondott.
- Ribancok
miatt nem akarok szerelmes lenni.
Kedves Olvasóim!
Tadamm! Gondolom megleplek titeket a szünet alkalmából még egy résszel, lehet ezen a héten szombaton kissé késni fog, de a lényeg, hogy most itt vagyok és hoztam egy újabb fejezetet!
Nekem, sajnos holnap már iskola, így ezt egy ilyen tavaszi szünet lezáró résznek is lehet nevezni, remélem tetszik majd nektek a rész és megajándékoztok pár szóval és pipával! Ne féljetek írni, mindenki véleményére kíváncsi vagyok és még egyszer mondom nem harapok :D!
Puszi Mindenkit Kira!!
Jó lett, és a fenti kép is elég klassz.
VálaszTörlésKöszi :)))
TörlésÉs, hogy csináltad a vélemény dobozokat, nagyon érdekelne.
VálaszTörlés