2015. december 5., szombat

1.Fejezet : Emlék képek


Egyes emberek álma, hogy eljussanak Nizzába, viszont bennem egy olyasfajta érzés tombol miszerint, bárhova csak el innen. Haza felé baktattam a „barátomtól”, nem ex-barátomtól. Éppen most döntött, úgyhogy ennek a kapcsolatnak itt és most vége. Nem is firtatom, hogy mennyire, de összetört.
Egy éves kapcsolatot hagyok a hátam mögött. Sminkem teljesen el van kenődve, így nem is értetlenkedtem azon, hogy miért figyelnek ennyien. Telefonomat előhalászva az összes közös képünket kitöröltem. Nem akarok rá emlékezni. Szemeimet megtörölve pillantottam fel a kéklő égre és egy nagyot szippantottam a friss sós levegőből. A turisták tömkelege halad errefelé, de szerencsére a házunk nem pont a tengerpartnál van, hanem kicsit messzebb, így nem kell folyton a menetelésüket hallgatnom.
 - Shelly! – ugrott a nyakamba egy könnyed test. Fekete haja az arcomba csapódott és alig engedett lélegezni, annyira szorított magához. Molly volt az, a legjobb haverinám. Lekászálódott rólam és nem sokkal ezután meglátta könnyes szemeimet. – Hé, mi a baj? – nézett rám nagy fekete szemeivel. Kínosan felnevettem és kinyögtem.
 - Jacques szakított velem – bőgtem el magamat megint. A turisták hatalmas szemekkel néztek ránk, de rájuk se hederítettünk.
 - Azt a szarházit! Komolyan ki verem belőle az utolsó szuszt is! – méltatlankodott és kezével a levegőbe bokszolt. Nevetve öleltem meg és hagytam, hogy vékony kezei körbe öleljék a testemet. – Nyugi fogadjunk, hogy találsz te jobbat is ennél a pöcsnél? – simogattam meg a fejemet. Bólintottam és hagytam, hogy egészen a házunkig vezessen.
Egy barna hatalmas házunk van. Egy olyan tipikus francia ház. Nem több, vagyis de hisz ez az én szülő házam.
Belépve azonnal megcsapott a kellemes otthon illata, meg persze egy bőrönd, amibe szerencsésen beleütköztem. Elterülve a padlón magamba szitkozódva hagytam, hogy Molly felsegítsen.
 - Jól vagy? Nagyot estél – kuncogott.
 - Igen, köszi – mosolyodtam el és letöröltem a hátsómhoz ragadt piszkot.  – De kinek a bőröndje ez? – álmélkodtam.
 - Én is örülök, hogy látlak – nehezedett valami a hátamra. Megrökönyödve estem megint a padlóra, de a mosoly mely az arcomat díszítette, na, azt lehetetlen lett volna lemosni onnan.
 - Bella? – sikkantottam fel.
 - Szerinted? – állt fel a földről. – Várjunk te sírtál? – emelte fel az államat. Zöld szemeim találkoztak az ő kékjeivel és egy apró könny szántotta fel az arcomat. – Mi történt? – ezúttal viszont a kérdését nem nekem, hanem Mollynak szánta. Magához húzta a testemet és erősen szorított. Molly gyorsan elmesélte, mire Bella felhördült. – Az a hülye Jacques egy ilyen lányt? Na, majd meglátod, visszakönyörgi magát, mint egy kis kutya. Shelly ilyen miatt nehogy sírni merj! – adott egy puszit a fejemre.
 - Hiányoztál – bújtam szőke loknijai közé, melyek a barack lágy illatát árasztották magukból. 
 - Itt mi történt? – vágódott mellénk Bella ikertestvére, azaz az én bátyám Dave.
 - A húgodat dobták – ecsetelte el Molly és besétált a nappaliba. Az értetlen bátyámat ott hagytuk és mind a nappaliba mentünk. Fáradhatatlan zokogásom kezdett egy kicsit lecsitulni és már csak a mérhetetlen fájdalom érzése maradt hátra.
Egyszerűen fájt, hogy ezt tette. Utálnom kéne, de nem megy. Ahhoz sajnos túlságosan is szeretem őt. 14 éves voltam, amikor először találkoztunk. Egy buszmegállóban futottunk össze és hát az egész magától alakulgatott. Egy éven át rejtegettük egymás elől az érzelmeinket, de 15 évesen végre túljutottunk a gyerekes bujdosáson és útra engedtük az érzéseinket.
Furcsa volt visszagondolni az elejére, Jacques azt mondta nekem egy héttel ezelőtt, hogy szeret, erre ma, meg elkezdi, hogy már egy hónapja nem szeret. Hazudott volna? Miért tette volna? Magamban tépődtem, míg a többiek csendben tárgyalták meg Bella hazajöttét. Fejemet a vállára hajtottam és hagytam, hogy elárasszák az elmémet az emlékképek.
Szívem hevesen dobogott, mikor visszagondoltam a hangjára, akárhogyan is, de olyan volt ez a pillanat mintha örökre búcsút mondanék neki, mikor pontosan tudtam, hogy össze fogunk még futni, akarva akaratlanul is.
 - Mikor fog jönni? – érdeklődött Molly. Felkaptam a fejemet és értetlenül néztem körbe.
 - Ki? – kérdeztem egy nagyot ásítva. Világos barna hajamat egy copfba kötöttem és tovább bámultam a társaságot.
 - Shawn, tudod Kanadából – emlékeztetett Dave. – Egész nyárra ide jön hozzánk – magyarázta.
 - Hozzánk? És a szülei? – értetlenkedtem.
 - Shelly, egész évben a szülei képét bámulja és hagy emlékeztesselek 18 éves érthető, hogy miért akarja a legjobb barátjával tölteni a nyarat – röhögött fel Bella. Molly is kuncogásba tört ki én meg csak egy díszpárnába fúrtam a fejemet.
 - Mikor jön? – nyögtem ki fáradtan.
 - Oh hogy érdeklődik – kuncogott a nővérem. Egy szúrós pillantás mellet viszont elhallgattattam.
 - Ezen a héten, holnap pont évzárókor – jegyezte meg bátyám.
Bólintva felcammogtam a lépcsőn és hagytam őket, hogy valami roppant érdekes témába bonyolódjanak.
A szobámba érve körbe pillantottam. A bézs falakra a nap ráfestette az ablakom előtt álló fa sziluettjét. Az ágyam pont az ablak mellet helyezkedett el, így a nap melengető sugarai oda is eljutottak. Az ággyal szemközti fal előtt pedig a gardróbom helyezkedett el, amellett meg egy íróasztal. A gardróbba bele volt építve egy tévé evvel lehetővé téve azt, hogy bármikor nézhessem azt.
Rávetettem magamat az ágyamra és egy könyvet előhalászva kezdetem azt olvasgatni. Fejemből a gondolatok azonnal elpárologtak, és már csak a történet kusza szálaira tudtam gondolni. Az olvasásból már csak a telefonom halk pityegése tudott kizökkenteni. Esteledett ezt onnan tudtam, hogy a nappali sárga fénysugarak helyet, már egy sokkal sötétebb árnyalatú fénycsóva festette be a falat. Elővettem a zavaró tárgyat, ahol nagy meglepetésemre Jacques üzent.

Jacques: Remélem azért nincs harag… szeretnék simán csak a barátod maradni… sokat jelentesz számomra…

Szívem kihagyott egy ütemet és szemeimet megint szúrni kezdték a könnycseppek. Sokat jelentesz számomra. Ismételgettem az utolsó szavakat, nem tudja, hogy mennyire összetört engem ezzel az egyetlen egy szóval.




Drága Idetévedő Olvasók!

Itt is lenne az első rész, nem nagyon vagyok vele megelégedve, de remélem azért valakinek megtetszik, és hagy maga után valami nyomot!
Szerintem el sem hiszitek, hogy milyen  nagy örömöt okoztatok azzal, hogy úgy, hogy nem is raktam fel részt, de már így is 5 feliratkozó van! Istenem nagyon boldog vagyok! 
nagyon szépen köszönöm a bizalmat, és az első bejegyzéshez érkezett aranyos komikat! Imádlak titeket! 
Ha tetszik írj komit, pipálj vagy akár iratkozz fel! A részek még nem tudom, hogy mikor fognak érkezni, úgygondolom, hogy hetente vasárnaponként.
Megértéseteket előre is köszönöm! 

Puszil Mindenkit Kira!

Ut.: Boldog Mikulást mindenkinek így előre is! :)

7 megjegyzés:

  1. Drága Kira!
    Nagyon tetszik a fejezet, érdekel a folytatás. És köszönöm ezt az új "haverina" kifejezést, engedelmeddel használni fogom. :)
    És egy kicsit személyesebb: Különösen tetszett a fejezet, mert ez a lány kb én vagyok egy fél éve. Szakítás után, pontosan így éreztem. És a "sokat jelentesz nekem" dolog is ismerős szakítás után. :) Szóval ez a fejezet sokat jelent nekem is, köszönöm. :)

    ölel: Japane

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Japane!
      Nagyon jol esett hogy írtál! Egyszerűen... boldoggá tettél vele ;) persze használhatod nem kell megkérdezned. És annak megjobban Örülök, hogy tetszett is a rész!
      Igen pontosan tudom, min mentél keresztül saját érzéseinet próbáltam beleszőnni!
      A rész jövőhéten jön!
      Puszi Kira!

      Törlés
  2. Kedves Kira!
    Imaaadtam az első részt!
    Ez a haverina kifejezés..kész jò mosolyogtam..csùcs szuper :)
    Na igen a csajszi mostani helyzetet valamennyien àtérezzük...
    De egyébként is nagyon jòl àtadtadtad az esemenyek hangulatat..
    Nagyon kìvàncsi vagyok a következő részre!
    (Szìvbòl örülök, hogy rà talàltam a blogodra nagyon érdekesnek igérkezik)
    Neked is -előre is - Boldog Mikulàst :)
    Tovàbbi szép estét!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BezTina!
      Jaj nagyon jól esett ez a komment is, egyszerűen imádlak titeket! Nagyon köszönöm, hogy szántál időt arra, hogy Írj nekem valamit :D
      Annak még jobban Örülök hogy elnyerte a tetszésedet a rész! Uh most felvidítottatok... imádlak titeket!
      Puszi Kira!

      Törlés
  3. Szia édesem!
    Ne ijedj meg, én már csak ilyen becézgetős vagyok, mondjuk a barátnőm már említette, hogy le kéne szoknom róla, mielőtt egyszer félreérthető helyzetbe kerülök miatta, de egyszerűen nem megy. ;)
    Na, most, hogy ezeket a rendkívül fontos információkat megtudtad rólam, elárulom neked szívecském, hogy lenyűgöztél. Komolyan, eskü a tánc-cipőmre, és ezt becsüld meg, mert méregdrága volt. :) Nekem nagyon tetszik az, ahogy illetve amilyen formában átadod a hangulatot, az érzéseket, ésatöbbi, ésatöbbi. Talán csak az az egy bajom van, hogy keveset tudunk a szereplőkről, és arról, hogy ki milyen kapcsolatban áll egymással. Ezt megoldhatod a klasszikus ,,szereplők" menüponttal, vagy szépen, lassan minden kiderülne - amennyibben fel akarod csigázni az olvasóidat, inkább ezt ajánlanám. :)
    A design tényleg nagyon jól el lett találva, ráadásul nálam ilyen matt/krémszínekkel kapásből nyert ügyed van. ;) A fejlécben a feliratot talán meg lehetne változtatni, de ezt leszámítva nagyon jó az összhatás. Én röviden ennyit mondanék így elsőre, a többi majd elválik, de azt megígérem, hogy engem már nem fogsz tudni lerázni, drágám! :)

    Csókollak, Rose

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Uh dehogy baj úgy hívsz, ahogy akarsz :D
      Tudod hogy mekkora örömöt okoztál ezzel a kommenteddel? Nem hiszem! Istenem annyira koszonom, hogy szánál időt arra, hogy leírd a véleményedet! Köszi.
      A kritikádnak meg mégjobban. Próbálom betartani, amit mondtál mert igazából én is gondoltam erre. Barátnőm is sokszor mondja, hogy a szereplókről nem nagyon szoktam írni, de ezen mindenképp változtatok! Ááh kezdek félni, hogy csalódást okozok, de tenyleg :D még egyszer köszönöm, hogy írtal!
      Innen is egy hatalmas ölelés Kira!

      Törlés
  4. Szia! Tudom hogy ez már egy viszonylag régi könyv, lehet hogy nem is látod, olvasod majd ezt a hozzászólásomat, de tudnod kell hogy egy csodálatos könyvet alkottál meg! Ez volt az első ilyen blog amit elolvastam és azóta folyton csak olvasok, olvasok és olvasok, mindezt neked köszönhetően! Most kezdem el a blogodat negyedszerre, egyszerűen nem tudom megunni! És olvashatok én bárhol, bárhogyan, bármit ez mindig örök kedvenc marad! Köszönöm, hogy megírtad ezt a csodát!♥️

    VálaszTörlés