Epilógus

Mosolyogva csaptam ki az egyetem ajtaját, szerencsére véget ért a vizsgaidőszak, így egy kisebb pihenőre vonulhatok nyáron. A párizsi szellő belekapott a hajamba és táncra perdített kiszőkült tincseimet. Chloe mosolyogva figyelte bénázásomat. Chloe egy jó barátom, miután elköltöztem Nizzából ő segített átvészelni azt a tipikus költözés utáni depressziót, persze Molly ugyanúgy a legjobb barátom maradt, csak hát ő Angliában parádézik, míg én itt Franciaország közepében.

 - Oh, nézd ki van ott! – sikkantott fel. Chloe az út túloldalára mutatott, ahol Luke állt egy vörös rózsával a kezében. – Látom a lovagod nem felejtett el – bökött oldalba, mire csak egy grimaszt vágtam.

Nevetve futottam oda a szemüveges sráchoz. Karjaiba kapott és egy lágy csókot csent tőlem. Igazán hízelgő.

 - Szervusz Virágszálam – suttogta a fülembe. Szerelmesen néztem fel sötét szemeibe és egy csókért húzódzkodtam, mikor barátnőm felvisított.

 - Legyetek már figyelemmel a szinglikre! – méltatlankodott minket bámulva. – Undorítóan szerelmesek vagytok.

 - Ezt jó hallani – ölelt magához Luke és egy gyors köszönés után elhagytuk vörös barátnőmet, aki franciás eleganciával vont vállat. – Hogy sikerült?

 - Szerintem jól, de most ne erről beszélgessünk – hajtottam fejemet a vállára.

Az életem egyáltalán nem volt könnyű. Shawn elvesztése után teljesen kibuktam. Nem volt kedvem se tanulni, se élni, egyedül az ágyamon feküdtem egy jó könyvel a kezemben. Élveztem az olvasást, ugyanis egy könyvben élni sokkal élvezhetőbb volt, mint ebben a ronda világban. Persze nem hagytak magamba fordulni, legfőképp Dave segített átvészelni a napokat. Mindig mellettem állt, mikor pontosan tudtam, hogy neki ugyanolyan nehéz megküzdenie legjobb barátjának hiányával, mint nekem. De épp ez volt a lényege a dolognak, egymásba kapaszkodva másztunk ki a mély gödörből, amit magunk köré ástunk. Az idő mellettünk állt, minden nap elteltével egyre jobban feltudtam dolgozni a történteket, már nem sírtam rágondolván, és most pedig egyenesen mosolygok, mikor eszembe jutnak lehetetlen barna szemei, melyekben aranyfoltok villantak meg a napfényben. Vagy kedves csókjai. Minden nap gondolok rá, nem telik el egy nap se, úgy hogy egyszer ne jutnának eszembe azok a szép nyári napok, melyeket egymás karjaiban töltöttünk.

Négy év telt el azóta. Felnőttem, már nem az a kis 16 éves csajszi vagyok, aki voltam. Elengedtem őt és új életet kezdtem Luke-kal. Ő betartotta a szavát, azt mondta várni fog rám és igen várt is rám eleget, de mikor egy téli napon a kávézóban ücsörögve megcsókolt úgy éreztem, hogy igen, erre van szükségem, egy szerető fiúra, akinek odaadhatom repedezett szívemet, hogy gyógyítsa be. És Luke-nál jobb embert nem is találhattam volna. Szeretem őt és ő is engem már két éve alkotunk egy párt és soha nem bántam meg a döntésemet, mert végre boldog lehetek mellette, még úgy is, hogy sötét emlékeket őrzök magamnak. És ő elfogadja ezt, elfogadja, hogy szívem egy része mindig egy másik fiúé marad, nem fakad ki, hogy néha esténkét az Ő nevét suttogom, sőt inkább magához vonva megmutatja, hogy ő itt van velem és, hogy ne aggódjak nem hagy itt.

Feltekintettem kócos fürtjeire és nevetve fúrtam fejemet a vállába.

 - Miért nevezel mindig Virágszálnak? – ötlött fel bennem egy kérdés. Halványan elmosolyodott és maga elé állítva eltűrt egy szőke tincset az arcomból.

 - Mert olyan vagy mint egy virágszál, nem mind olyanok vagyunk: sérülékenyek és mulandók, és akárhányszor rád nézek egy sérült virágszálat látok, akit nekem kell megvédenem.

 - Akkor te vagy a nap én pedig egy virág?

 - Ahogy mondod, Virágszál – csókolt meg.

Kedves Olvasóim!

Könnyező szemekkel írom most le ezeket a sorokat. Remélem mindenkinek világossá vált, hogy Shawn TÉNYLEG meghalt :( el sem hiszem, hogy eme szavak mellett egy újabb sztorimnak zárom le a kapuit, de ezt ne most, lesz elég időm az írói utószóban kifejeznem a hálámat és az egyéb dolgokat :)

Köszönöm szépen a hosszú és kedves szavakat, melyeket az előző rész alá bigyesztetetek, lehet nagy kérés, de mindenki aki elolvassa ezt a bejegyzést írna egy beszámolót magáról a történetről vagy az epilógusról? Mindenki véleményére kíváncsi vagyok :)

Az Írói Útószavat holnap töltöm fel!
Puszi Kira!