- Shawn Mendes -
Egy bőröndöt telepakolva indultam ki a reptérre
nővéremmel karöltve. Szüleimtől és öcsémtől otthon elköszöntem, így nem kellett
az egész családnak a reptéren tobzódnia, nem mintha szégyellném a családomat,
csupán az ő dolgukat könnyítettem meg.
Nővérem szakavatott módon kanyargott a kocsiktól
tömött utcákon, kiérve a városból azonnal szemet ütött a hatalmas reptér.
Sóhajtva szálltam ki a kocsiból és bőröndömet magam után tolva léptünk be az
épületbe. A napsugarak az üvegen keresztül csordogáltak be és egészen a padlóig
nyújtózkodtak. Belépve megcsapott minket az izzadt testek keserű
illata, lábaimat gyorsan szedtem és próbáltam nem szem elől téveszteni
Ashley-t. Akár egy labirintus, emberek mindenütt, különböző nyelveken folyt a
társalgás, ami az egész helységet betöltötte.
A pulthoz érve beálltunk a hosszú sorba és vártam,
hogy végre sorra kerüljek, nővérem mellém állt és tenyerei közé fogta az
arcomat. Barna szemei könnyektől csillogtak, végül pedig egy makacs csepp utat
is tört magának.
- Hé, Ashley
mi a baj? – nevettem fel halkan. Egy kedves mosolyt öltött az arcára és
összeborzolta a hajamat.
- Csak
hiányozni fogsz.
A sor szerencsére lassan fogyatkozott, így miután
becsekkoltam és leraktam a bőröndömet már mentem is volna, viszont Ash hangja
villámcsapásként szelte át a levegőt.
- Shawn! –
sietett utánam. – Hívj és legyél kedves, meg minden oké? Ne fektesd meg Shellyt!
– röhögött fel, mire nekem eszembe ötlött az alig 13 éves kiscsaj.
Elfintorodtam, mert kislányként nem volt éppen gyönyörű, hatalmas zöld íriszei
és kócos barnás szőke haj. Ki tudja, lehet megemberelte magát három év alatt.
- Nem az
esetem – vontam vállat hanyagul és nem is hazudtam. A Roswood családból egyedül
Bella volt szép, kishúguktól inkább kirázott a hideg, persze aranyos kislány
volt, bár kissé ijesztően odavolt Luke-ért.
- Dehogynem
az – nevetett fel Ash. -, nem tudod, hogy milyen jó csaj lett belőle –
veregetett vállon. Egy ideig csak bámultuk egymást, mikor egy sóhaj mellett az
ölelésébe vont. – Szeretlek – suttogta és pár könny a nyakamon végezte. Erősen
vontam magamhoz vékony testét és hajába fúrtam az arcomat.
- Én is
szeretlek, Ash.
Egy búcsú puszit nyomott az arcomra és már indultam
is a gépemhez. Gondolataim kavarogtak, persze örültem, hogy végre három kemény
év után újra láthatom legjobb haveromat, de azért hiányozni fog a családom is.
A gépen szerencsére az ablaknál foglaltam helyet, homlokomat az üvegre
döntöttem és lehunyt szemmel élveztem a tehetetlenség keserű ízét.
Hevesen rázkódva emelkedett el a földtől és Toronto
gyönyörű városa máris alattam volt, elnéztem a fellegekig magasodó épületekre
és mély lélegzetet véve köszöntem el a városomtól.
Az út 12 órás volt, seggem már szörnyen fájt a sok
üléstől, mikor a mikrofonba beleszólt egy hang, hogy csatoljuk be az öveinket,
ugyanis a gép leszáll. Arcomra egy mosoly kerekedett és egy mentolos rágót
bekapva, tettem úgy, ahogy azt kérték. Újabb zötykölődés után végre landoltunk.
Az utasok tapsolva és ujjongva szálltak le a repülőről. Minden dolgot elvégezve
léptem ki a fotocellás ajtón, ahol azonnal kiszúrtam a barátomat, ahogy lazán a
falnak dőlve figyeli az ajtót. Arcára egy vigyor került, mikor meglátott,
ellökte magától a falat és felém kezdett lépkedni.
- Hello –
szóltam zavartan. Dave nem tétlenkedett, karjaiba vont és megpaskolta a
hátamat. Kissé megkönnyebbülve viszonoztam kedves gesztusát.
A család boldogan köszöntött és mintha valami rég
nem látott rokon, úgy vontak egymás után a karjukba. Jó volt újra nizzai
levegőt szívni, úgy éreztem, hogy az eddig elveszett apró darabka újra
visszakerült a helyére. Hiányoztak a napsütéses reggelek, a forróság, a meleg
tenger és kisebb hullámok.
- Örülünk,
hogy itt vagy – mosolygott rám Mrs. Roswood. Hirtelen a csengő visítása
szakított ki minket a családi hangulatból. Udvariasan az ajtóhoz sétáltam, amit
kinyitva egy meseszép lány állt előttem.
Hosszú szőkésbarna haja hullámosan hevert a vállain,
míg testét egy fekete csipkés csoda takarta, ami kihangsúlyozta domborulatait.
Zöld szemei homályosan csillogtak, ajkait pedig egy kaján mosoly díszítette.
Lélegzetem elállt és hitetlenül meredtem erre a csodára, hirtelen eszembe
ötlött a kis Shelly képe és azonnal észrevettem a hasonlóságot. Vastag
szemöldöke ugyanolyan volt, akárcsak hatalmas zöld íriszei. Mégis a kissé
ijesztő lányból egy gyönyörű nővé érett.
Botladozva lépett egyet előre, majd egy kecses
macskához hasonlóan vetette rám magát, telt ajkait az enyémekre nyomta, szemeim
elkerekedtek, bár azonnal le is hunytam őket. Ajkai elváltak egymástól és
nyelve akaratosan tört utat magának, éreztem édes ízét, mely egy kis vodkával
volt keveredve. Kezeimmel körülöleltem derekát, lépteket meghallva elszakadtam
tőle. Kábultan vigyorgott, mikor Dave értetlenül belépett a folyosóra.
Csókját napok múltán sem tudtam elfelejteni, akartam
még belőle, olyan volt, mint valamilyen drog, kipróbáltad és tetszett, magától
értetődően akartál még többet belőle. Olyan volt számomra Shelly is. Minden
sármomat bevetve próbáltam ujjam köré csavarni a csajt, de sokban
megnehezítette a dolgomat az, hogy nem rég szakított a pasijával.
Kezdtem elveszteni a reményt arról, hogy talán
valami jó is kisülhet ebből, de szerencsére hetek múltán megéreztem vágyakozó
pillantásait.
És megtört.
Emlékszem arra a napra, amikor a szórakozóhely előtt
szerelmet vallott, életem legboldogabb napja volt. Sosem éreztem ilyet. Egy
lány sem tudta ennyire elcsavarni a fejemet, mint ő.
Ez a kis út még jobban összehozott bennünket.
Érzem a szeretetét, minden érintésén, a szavain, nem kell ezt elmondani minden
egyes percben, hisz tetteinkkel bizonyítjuk érzelmeinket.
Marseille utcáit róva, gyönyörködve figyeltem az
arcát. Csodálkozva leste a régi épületeket és szája be sem állt a sok dumától.
Minden egyes házat és utcatáblát meglesett és készített róla egy fényképet.
Apró tenyerével hevesen szorította az enyémet és mutogatva magyarázott
valamiről, talán nem is érdekelt annyira, hogy miről zagyvál összevissza,
ajkainak kecses mozdulatai mégis az őrületbe kergettek. Mindenféle templomot és
várat körbe gyalogoltunk, nevüket nem jegyeztem meg, de Shelly ezer képet
készített róluk, amiket nekem is folyamatosan csak küldözgetett. Olyan volt,
mint egy óvodás, akit vidámparkba vittek.
Barátaink elől haladva vánszorogtak, egyedül Dave és
Shelly rajongott ezért a sok vakolattól hulló és repedezett házért.
Barátnőm hirtelen megtorpant és csodálkozva meredt
az előtte elterülő kékségre. Jachtok sorakoztak egymás mellett és hullámozva
adták be derekukat az alattuk fodrozódó tengernek.
- Ez meseszép
– tátotta el a száját a korláthoz lépve. Szemeit le sem vette a panorámáról.
Mögé állva kezeimet vékony dereka köré csavartam és magamhoz vontam törékeny
testét. Arcomat nyakába fúrtam és onnan szemléltem profilját. Egy puszit
nyomtam a nyakára, amitől egy sikkantást eresztett ki ajkai közül. Nevetve
folytattam előbbi tevékenységemet. Hirtelen megfordult karjaim között és
ajkaival ez enyémeket súrolta. Érzékeim azonnal élesebbé váltak és csakis vörös
színben pompázó ajkaira tudtam koncentrálni, mikor elszakadt tőlem és nevetve
bontakozott ki karjaim közül. Futásnak eredt, mire én utána, mögöttem egy
emberként sóhajtottak fel, mire egy kacsintást ejtettem meg feléjük.
Shelly előttem szaladt, de elég lassú volt, így
karjaim közé tudtam szorítani. Vihogva próbált szabadulni, de nem eresztettem.
- És most
kérem a jutalmamat – leheltem ajkaira, melyek azonnal mosolyra kunkorodtak.
- Meg sem
érdemled – kuncogott szemeit lehunyva.
- Bah…
- Miért csak
is az igazat mondom – magyarázkodott, de nem bírtam magammal. Felemeltem a
földről és a korlátra ültetve merültem el ajkainak ízében. Karjaival körül
ölelte a nyakamat és magához szorított, testünk egymáshoz tapadt és pont nem
érdekelt minket, hogy mindenki láthat bennünket. Az egész világ elhomályosult
és csak Ő és Én voltunk, senki más. Apró ujjaival tincseimet huzigálta, míg én
derekába mélyesztettem azokat. Kerek fenekére simítottam tenyeremet és
gyengéden belemarkoltam, amitől ajkaim közé nyögött.
- Mindjárt
hányok – öklendezett Molly fanyar képpel az arcán. Dave szúrósan méregetett,
míg Bells telefonjával a kezében fényképezett le minket.
- Szerintem
aranyosak…
- Ja persze –
dünnyögött Dave.
- Fogjátok
már be! – hajtotta Shelly a fejét a vállamra. Nevetve nyomtam egy puszit a
buksijára, éreztem terjeszkedő mosolyát a bőrömön.
- Na, megyünk
már? Lerohad a lábam! – nyafogta Molly. – Egy boltba is beszeretnék már menni,
eddig Shelly kívánságát teljesítettük most én jövök.
- Hagyjál
már! – túrt hosszú tincsei közé Luke. – Nem megyek még vásárolni is. Isten
ments – szörnyedt el. Röhögéssel díjaztam arckifejezését.
- Látod
Molly, nem szeret senki – fűzte hozzá szórakozottan barátnőm, mire a fekete
hajú fölmutatta középső ujját. Shelly nevetésbe tört ki karjaim között.
- Na, emberek
ki tart velem? – folytatta buzdító beszédét a fekete. Dave szarkasztikus
mosollyal emelte föl kezét, mire Molly csak egy szúrós pillantással ajándékozta
meg haveromat. – Na? – konyultak lefelé ajkai.
- Megyek –
sóhajtotta Shelly.
- Oké benne
vagyok – emelte fel kezét Bells is, mivel barátnőm ment így kötelességem volt
elkísérni őt. Tehát egy sóhaj mellett felnyújtottam a kezemet. Végül mindenki
Molly után vetette magát, aki kihúzott háttal vezetett minket egy plázába. A
csajok szeme felcsillant és mindenki más felé vetette magát, tehát mindannyian elveszítettük egymást.
Kedves Olvasóim!
Igen itt is vagyok az új fejezettel, ami remélem elnyeri a tetszéseteket :) Igen elérkezett az idő, mikor megtekinthetjük Shawn zavaros elméjét :D Kissé nehézkesen indult a szemszög váltás, ám az idő elteltével egyre csak belelendültem az írásba. És persze nem feledkeztem meg arról a két kedves lányról sem, akik írtak nekem egy kis szösszenetet a rész végére, köszönöm :)
Ha tetszett vagy ha nem nyugodtan írj, iratkozattok fel és pipáljatok!
Puszi Kira!
Kedves Kíra!
VálaszTörlésVártam már ezt a Shawn szemszöget,szóval nagyon örülök/örültem, hogy kicsit belepillanthattam a gondolatai közé.Persze a rész amúgy is jól sikerült, mint mindig,gratulálok hozzá. Ne haragudj,hogy ilyen megkésve írok,de mint tudod az év végi hajtás mindenkit utolér.( Gondolom te is részesült él belőle).
De,szomorkodásra semmi ok,hisz itt a nyár,pár nap és szünet.
Na,de térjünk vissza az eredeti témához,annyit még, hozzáfűznék,hogy szép párost alkotnak.
Várom a másik történeteket is,el fogom olvasni(reményeim szerint).
Good luck,and send a hug.
Xoxo
Kriszti
Kedves Kriszti!
TörlésNagyon köszönöm, hogy újból írtál nekem :) mint mindig most is szörnyen jól estek a szavaid. Örülök, hogy tetszett a rész :) Igen engem is utolért az évvégi hajtás, de szerencsére a következő hétről felmentés kaptam egy osztálykirándulás keretében :D nem sokára szünet kitartás ;)
A következő történetet, pedig már elkezdtem írni, úgyhogy nem kell rá sokat várni, remélem majd az is elnyeri a tetszésedet :)
Puszi!
Elnézést a hibákért, csak nem gépről írtam.
VálaszTörlésXx
Semmi gond :)
Törlés