2016. június 5., vasárnap

28. Fejezet: Hello Szerelem!


 - Shawn Mendes -


Egy bőröndöt telepakolva indultam ki a reptérre nővéremmel karöltve. Szüleimtől és öcsémtől otthon elköszöntem, így nem kellett az egész családnak a reptéren tobzódnia, nem mintha szégyellném a családomat, csupán az ő dolgukat könnyítettem meg.
Nővérem szakavatott módon kanyargott a kocsiktól tömött utcákon, kiérve a városból azonnal szemet ütött a hatalmas reptér. Sóhajtva szálltam ki a kocsiból és bőröndömet magam után tolva léptünk be az épületbe. A napsugarak az üvegen keresztül csordogáltak be és egészen a padlóig nyújtózkodtak. Belépve megcsapott minket az izzadt testek keserű illata, lábaimat gyorsan szedtem és próbáltam nem szem elől téveszteni Ashley-t. Akár egy labirintus, emberek mindenütt, különböző nyelveken folyt a társalgás, ami az egész helységet betöltötte.
A pulthoz érve beálltunk a hosszú sorba és vártam, hogy végre sorra kerüljek, nővérem mellém állt és tenyerei közé fogta az arcomat. Barna szemei könnyektől csillogtak, végül pedig egy makacs csepp utat is tört magának.
 - Hé, Ashley mi a baj? – nevettem fel halkan. Egy kedves mosolyt öltött az arcára és összeborzolta a hajamat.
 - Csak hiányozni fogsz.
A sor szerencsére lassan fogyatkozott, így miután becsekkoltam és leraktam a bőröndömet már mentem is volna, viszont Ash hangja villámcsapásként szelte át a levegőt.
 - Shawn! – sietett utánam. – Hívj és legyél kedves, meg minden oké? Ne fektesd meg Shellyt! – röhögött fel, mire nekem eszembe ötlött az alig 13 éves kiscsaj. Elfintorodtam, mert kislányként nem volt éppen gyönyörű, hatalmas zöld íriszei és kócos barnás szőke haj. Ki tudja, lehet megemberelte magát három év alatt.
 - Nem az esetem – vontam vállat hanyagul és nem is hazudtam. A Roswood családból egyedül Bella volt szép, kishúguktól inkább kirázott a hideg, persze aranyos kislány volt, bár kissé ijesztően odavolt Luke-ért.
 - Dehogynem az – nevetett fel Ash. -, nem tudod, hogy milyen jó csaj lett belőle – veregetett vállon. Egy ideig csak bámultuk egymást, mikor egy sóhaj mellett az ölelésébe vont. – Szeretlek – suttogta és pár könny a nyakamon végezte. Erősen vontam magamhoz vékony testét és hajába fúrtam az arcomat.
 - Én is szeretlek, Ash.
Egy búcsú puszit nyomott az arcomra és már indultam is a gépemhez. Gondolataim kavarogtak, persze örültem, hogy végre három kemény év után újra láthatom legjobb haveromat, de azért hiányozni fog a családom is. A gépen szerencsére az ablaknál foglaltam helyet, homlokomat az üvegre döntöttem és lehunyt szemmel élveztem a tehetetlenség keserű ízét.
Hevesen rázkódva emelkedett el a földtől és Toronto gyönyörű városa máris alattam volt, elnéztem a fellegekig magasodó épületekre és mély lélegzetet véve köszöntem el a városomtól.
Az út 12 órás volt, seggem már szörnyen fájt a sok üléstől, mikor a mikrofonba beleszólt egy hang, hogy csatoljuk be az öveinket, ugyanis a gép leszáll. Arcomra egy mosoly kerekedett és egy mentolos rágót bekapva, tettem úgy, ahogy azt kérték. Újabb zötykölődés után végre landoltunk. Az utasok tapsolva és ujjongva szálltak le a repülőről. Minden dolgot elvégezve léptem ki a fotocellás ajtón, ahol azonnal kiszúrtam a barátomat, ahogy lazán a falnak dőlve figyeli az ajtót. Arcára egy vigyor került, mikor meglátott, ellökte magától a falat és felém kezdett lépkedni.
 - Hello – szóltam zavartan. Dave nem tétlenkedett, karjaiba vont és megpaskolta a hátamat. Kissé megkönnyebbülve viszonoztam kedves gesztusát.
A család boldogan köszöntött és mintha valami rég nem látott rokon, úgy vontak egymás után a karjukba. Jó volt újra nizzai levegőt szívni, úgy éreztem, hogy az eddig elveszett apró darabka újra visszakerült a helyére. Hiányoztak a napsütéses reggelek, a forróság, a meleg tenger és kisebb hullámok.
 - Örülünk, hogy itt vagy – mosolygott rám Mrs. Roswood. Hirtelen a csengő visítása szakított ki minket a családi hangulatból. Udvariasan az ajtóhoz sétáltam, amit kinyitva egy meseszép lány állt előttem.
Hosszú szőkésbarna haja hullámosan hevert a vállain, míg testét egy fekete csipkés csoda takarta, ami kihangsúlyozta domborulatait. Zöld szemei homályosan csillogtak, ajkait pedig egy kaján mosoly díszítette. Lélegzetem elállt és hitetlenül meredtem erre a csodára, hirtelen eszembe ötlött a kis Shelly képe és azonnal észrevettem a hasonlóságot. Vastag szemöldöke ugyanolyan volt, akárcsak hatalmas zöld íriszei. Mégis a kissé ijesztő lányból egy gyönyörű nővé érett.
Botladozva lépett egyet előre, majd egy kecses macskához hasonlóan vetette rám magát, telt ajkait az enyémekre nyomta, szemeim elkerekedtek, bár azonnal le is hunytam őket. Ajkai elváltak egymástól és nyelve akaratosan tört utat magának, éreztem édes ízét, mely egy kis vodkával volt keveredve. Kezeimmel körülöleltem derekát, lépteket meghallva elszakadtam tőle. Kábultan vigyorgott, mikor Dave értetlenül belépett a folyosóra.
Csókját napok múltán sem tudtam elfelejteni, akartam még belőle, olyan volt, mint valamilyen drog, kipróbáltad és tetszett, magától értetődően akartál még többet belőle. Olyan volt számomra Shelly is. Minden sármomat bevetve próbáltam ujjam köré csavarni a csajt, de sokban megnehezítette a dolgomat az, hogy nem rég szakított a pasijával.
Kezdtem elveszteni a reményt arról, hogy talán valami jó is kisülhet ebből, de szerencsére hetek múltán megéreztem vágyakozó pillantásait.
És megtört.
Emlékszem arra a napra, amikor a szórakozóhely előtt szerelmet vallott, életem legboldogabb napja volt. Sosem éreztem ilyet. Egy lány sem tudta ennyire elcsavarni a fejemet, mint ő.
Ez a kis út még jobban összehozott bennünket. Érzem a szeretetét, minden érintésén, a szavain, nem kell ezt elmondani minden egyes percben, hisz tetteinkkel bizonyítjuk érzelmeinket.

Marseille utcáit róva, gyönyörködve figyeltem az arcát. Csodálkozva leste a régi épületeket és szája be sem állt a sok dumától. Minden egyes házat és utcatáblát meglesett és készített róla egy fényképet. Apró tenyerével hevesen szorította az enyémet és mutogatva magyarázott valamiről, talán nem is érdekelt annyira, hogy miről zagyvál összevissza, ajkainak kecses mozdulatai mégis az őrületbe kergettek. Mindenféle templomot és várat körbe gyalogoltunk, nevüket nem jegyeztem meg, de Shelly ezer képet készített róluk, amiket nekem is folyamatosan csak küldözgetett. Olyan volt, mint egy óvodás, akit vidámparkba vittek.
Barátaink elől haladva vánszorogtak, egyedül Dave és Shelly rajongott ezért a sok vakolattól hulló és repedezett házért.
Barátnőm hirtelen megtorpant és csodálkozva meredt az előtte elterülő kékségre. Jachtok sorakoztak egymás mellett és hullámozva adták be derekukat az alattuk fodrozódó tengernek.
 - Ez meseszép – tátotta el a száját a korláthoz lépve. Szemeit le sem vette a panorámáról. Mögé állva kezeimet vékony dereka köré csavartam és magamhoz vontam törékeny testét. Arcomat nyakába fúrtam és onnan szemléltem profilját. Egy puszit nyomtam a nyakára, amitől egy sikkantást eresztett ki ajkai közül. Nevetve folytattam előbbi tevékenységemet. Hirtelen megfordult karjaim között és ajkaival ez enyémeket súrolta. Érzékeim azonnal élesebbé váltak és csakis vörös színben pompázó ajkaira tudtam koncentrálni, mikor elszakadt tőlem és nevetve bontakozott ki karjaim közül. Futásnak eredt, mire én utána, mögöttem egy emberként sóhajtottak fel, mire egy kacsintást ejtettem meg feléjük.
Shelly előttem szaladt, de elég lassú volt, így karjaim közé tudtam szorítani. Vihogva próbált szabadulni, de nem eresztettem.
 - És most kérem a jutalmamat – leheltem ajkaira, melyek azonnal mosolyra kunkorodtak.
 - Meg sem érdemled – kuncogott szemeit lehunyva.
 - Bah…
 - Miért csak is az igazat mondom – magyarázkodott, de nem bírtam magammal. Felemeltem a földről és a korlátra ültetve merültem el ajkainak ízében. Karjaival körül ölelte a nyakamat és magához szorított, testünk egymáshoz tapadt és pont nem érdekelt minket, hogy mindenki láthat bennünket. Az egész világ elhomályosult és csak Ő és Én voltunk, senki más. Apró ujjaival tincseimet huzigálta, míg én derekába mélyesztettem azokat. Kerek fenekére simítottam tenyeremet és gyengéden belemarkoltam, amitől ajkaim közé nyögött.
 - Mindjárt hányok – öklendezett Molly fanyar képpel az arcán. Dave szúrósan méregetett, míg Bells telefonjával a kezében fényképezett le minket.
 - Szerintem aranyosak…
 - Ja persze – dünnyögött Dave.
 - Fogjátok már be! – hajtotta Shelly a fejét a vállamra. Nevetve nyomtam egy puszit a buksijára, éreztem terjeszkedő mosolyát a bőrömön.
 - Na, megyünk már? Lerohad a lábam! – nyafogta Molly. – Egy boltba is beszeretnék már menni, eddig Shelly kívánságát teljesítettük most én jövök.
 - Hagyjál már! – túrt hosszú tincsei közé Luke. – Nem megyek még vásárolni is. Isten ments – szörnyedt el. Röhögéssel díjaztam arckifejezését.
 - Látod Molly, nem szeret senki – fűzte hozzá szórakozottan barátnőm, mire a fekete hajú fölmutatta középső ujját. Shelly nevetésbe tört ki karjaim között.
 - Na, emberek ki tart velem? – folytatta buzdító beszédét a fekete. Dave szarkasztikus mosollyal emelte föl kezét, mire Molly csak egy szúrós pillantással ajándékozta meg haveromat. – Na? – konyultak lefelé ajkai.
 - Megyek – sóhajtotta Shelly.
 - Oké benne vagyok – emelte fel kezét Bells is, mivel barátnőm ment így kötelességem volt elkísérni őt. Tehát egy sóhaj mellett felnyújtottam a kezemet. Végül mindenki Molly után vetette magát, aki kihúzott háttal vezetett minket egy plázába. A csajok szeme felcsillant és mindenki más felé vetette magát, tehát mindannyian elveszítettük egymást. 




Kedves Olvasóim!
Igen itt is vagyok az új fejezettel, ami remélem elnyeri a tetszéseteket :) Igen elérkezett az idő, mikor megtekinthetjük Shawn zavaros elméjét :D Kissé nehézkesen indult a szemszög váltás, ám az idő elteltével egyre csak belelendültem az írásba. És persze nem feledkeztem meg arról a két kedves lányról sem, akik írtak nekem egy kis szösszenetet a rész végére, köszönöm :)
Ha tetszett vagy ha nem nyugodtan írj, iratkozattok fel és pipáljatok! 
Puszi Kira!

4 megjegyzés:

  1. Kedves Kíra!
    Vártam már ezt a Shawn szemszöget,szóval nagyon örülök/örültem, hogy kicsit belepillanthattam a gondolatai közé.Persze a rész amúgy is jól sikerült, mint mindig,gratulálok hozzá. Ne haragudj,hogy ilyen megkésve írok,de mint tudod az év végi hajtás mindenkit utolér.( Gondolom te is részesült él belőle).
    De,szomorkodásra semmi ok,hisz itt a nyár,pár nap és szünet.
    Na,de térjünk vissza az eredeti témához,annyit még, hozzáfűznék,hogy szép párost alkotnak.
    Várom a másik történeteket is,el fogom olvasni(reményeim szerint).
    Good luck,and send a hug.
    Xoxo
    Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszti!
      Nagyon köszönöm, hogy újból írtál nekem :) mint mindig most is szörnyen jól estek a szavaid. Örülök, hogy tetszett a rész :) Igen engem is utolért az évvégi hajtás, de szerencsére a következő hétről felmentés kaptam egy osztálykirándulás keretében :D nem sokára szünet kitartás ;)
      A következő történetet, pedig már elkezdtem írni, úgyhogy nem kell rá sokat várni, remélem majd az is elnyeri a tetszésedet :)
      Puszi!

      Törlés
  2. Elnézést a hibákért, csak nem gépről írtam.
    Xx

    VálaszTörlés